Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (2) Égi harmat (elbeszélés)
többiek. Ment volna ö is közéjük, húzta a kíváncsiság, de ugyanakkor valami lökte is el onnan, valami félelemféle, mert érezte, hogy ami ott készül, más minden játéknál, amit eddig együtt játszottak. Mégis: a kíváncsiság és a félelem kettőssége marasztot- ta, se vissza-, se elmenni nem tudott. Jacsó közben fölerősítette a fára az ökörláncot, amelynek lelógó ága a két Szegi gyerek feje fölött kalimpált, s látta, hogy Béla Csi- kófaszút rángatja a ganajrakás felé. A nagydarab, mélák gyerek se védekezni, se kiabálni nem mert, csak halkan nyöszörgött félelmében. Hanem ekkor kinyílt a verőcke, s a verőckében ott állt a gömbölyűre hízott Csekes sógor, szájában az elmaradhatatlan pipa, s kezében egy vadonatúj ostor, amit az imént vásárolt Marcsa boltostól.- Hát ti mit csináltok? - böffent a kapuban álló gyerekre.- Csikófaszút akasztják...- Akasztják? A gyerek bólintott, hogy igen.- Szóval no... Azt mondod?-Azt. Erre Csekes sógor kivette a szájából a pipát, a zsebébe tette és megsuhogtatta az új ostort. Görbe lábaival, mintha karikázott volna, sebesen ment az udvar hátulja felé, s nemsokára hallani lehetett, ahogy suhog az ostor és csattan. Suhog, és csattan, suhog, csattan... S közben Csekes sógor szavai is csattogtak.-A keserves istenieket rakásra, már akasztotok?! Már gyilkolni tanultok? No csak, lódulj vissza... Oda a sarokba... És az ostor vékony szíja süvöltött, vágta a levegőt, s Béla mezítelen alsó lábszárát, hogy felrepedt a bőr. Aztán János fiát parancsolta le a fáról, s neki még keményebben mérte az aznapra való emlékeztetőt az új ostorral.- A rohadt istenedet, aki megcsinált, hát erre tanítottalak? Mi?- Idecsapám - nyüszítette sejpítve Jacsó -, idecsapám, de mitoj mi csat ijecs- dettüt... Újra süvített az ostor szíja, s újra csattant. Jacsó jajgatott, és hangosan bőgött. Csekes sógor mérge pedig ettől a jajgatástól mintha meghatványozódott volna.- Nem elég a baj, a nyomorúság rajtunk, mi, hogy ti még külön nyomorúságot akasszatok ránk ráadásnak, az apád keservit, aki megcsinált... Akasztani, azt már tudnátok, szaros, kupcihér zsiványok... Köpte a mérgét kifelé magából Csekes sógor, s az új ostorával minden lélegzet- vétel után odacsapott a gyerekek közé. Jacsónak taknya-nyála összefolyt, s már jajgatni se tudott a fájdalomtól. Végül Csekes sógor fújt egy nagyot, eloldozta Csikófaszú csuklóján a kötelet, s - rúgván egyet rajta is - hazazavarta.- Eriggy, te máié... Ekkora tahonya mélák... Csikófaszú fölállt, és ahogy a lába bírta, rohant ki az udvarból, mintha forró szurkot csaptak volna a seggire.- Na - mondta ekkor Csekes sógor -, most pedig rendet tesztek. Betemetitek a ganajrakást, utána mindent a helyére visztek. Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, bement az istállóba. Gál Sándor
