Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (2) Égi harmat (elbeszélés)

Az Egy és az Egcsz

szüle meséjében. Felállt s a kút előtt lévő itatóvályú langyos vizében megmosta ma- szatos arcát. De nem törölte meg. Oda fordította a napnak, s lehunyt szemmel várta, hogy a napsugarak feligyák arcáról a vízcseppeket.

Napra nap, napra nap.

Új a régi helyére, amíg az új is régivé kopik

Sötétség, világosság, s újra sötétség.

Derékba tört akácfák állnak jégpáncélban, jeges szélben, déli harangkondulás- ban, elveszett magányban.

Aki felébred, eltöri a csendet. Felnéz, s látja: a világ felett megdermedt a minden- ség. All az ég mozdulatlanul, majd hirtelen hullámokat vetve feldübörög, rianás hasítja végig: lángszőke villám. A kukoricatáblákon mintha levágott fejek hevemének: sárga tökök dideregnek. Dérütötte, dércsípte, barna foltos, halálfoltos levelek között.

S felettük a varjak, feketén, halálos-halálfeketén.

Esténként pedig elindul a szél, a Dunáról indul, felkapja a dűlőutakat, s viszi a homokot, fel a Hadak útjáig, Csaba királyfi lova lábanyomát betakarni.

A láncos óra ingája tiktakol, méri a semmi időt, méri az élők pillanatait, tegnapjait, holnapjait.

Tiktak, tiktak.

Pattog a falra erősített óra, pattog a falára szegezett idő, pattog a keresztre feszített idő.

Az asztalok körül megfeketedett arcok, könnytelen arcok, gyökérkezek, veremszájak, sírás nélküli könnyek.

O, fiaim, fiaim, mire is szültelek benneteket!

O, gyermekeim, édes gyermekeim, mire is neveltelek titeket!

Felhány tan és szétdaraboltan hever a mindenség

itt bent, s ott kívül is.

Kutya vonít, keresi a holdat, keresi a semmit. Az öregek a borospincében csendben ülnek az asztalok mellett. Ritkán szólnak, s ha szólnak is, igen röviden. Semmi hír, semmi, semmi, csak a meddő várakozás.

Sötét és mély az est.

Mint a vermek a faluvégen.

Vagy mint a kutak az udvarokban.

Hősöket terem ez a föld, hősöket, katonákat, akik megvédik a hazát.

Vagy meghalnak érte...

És: „Újra nagyok leszünk.!”

De előbb harcolni kell!

Azám, Lajos. Azám! Harcolni kell, őrvezető úr...