Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (2) Égi harmat (elbeszélés)
Az Egy és az Egész Kedves Édesapám és Édesanyám! Ezzel zárom soraimat, és válaszukat várva továbbra is maradok szerető fiuk: Lajos” Az öregember maga elé tette a levelet az asztalra, és a feleségére nézett, aki szemben ült vele a karosszékben, és halkan sírt.- Tudtam, hogy elmegy, tudtam, hogy egyszer elmegy.- Még szerencse, hogy nem csendőrnek állt... Az lett volna a cifra világ, ha az én fiam a kakastollasok közé áll... Ütni a maga fajtáját, a szegényeket... Még szerencse...- Olyan nyugtalan természetű volt mindig...- A te fajtád.- Csak valami baja ne essék.- Csalánba nem üt a ménkő!- Miket beszélsz, Józsi! Hogy te miket beszélsz... Szegény kisfiam... Aztán megvetette az ágyat és lefeküdtek. A levél az asztalon maradt. Fehérsége kivált a szoba sötétjéből. Az öreg nyitott szemmel nézte a sötétet, és hajnalig hallgatta felesége csendes sírását, szipogását. De nem szólt. Úgy tett, mintha aludna. Hajnalban felöltözött, kihányta a tehenek alól az éjszakai trágyát, bealmozott, és megetette az állatokat. Mikor megmosakodott, és asztalhoz ült reggelizni, fia levelét már nem találta ott. Napok óta dühöngött a szélvihar, havazott, szakadt az égből a fehérség, s a szél hóhegyeket épített a házak közé, új Kárpátokat, új hegyvonulatokat, hágókat és csúcsokat kristályfehér hóból. Ami élő volt, védelmet keresett magának ebben az ítéletidőben, s csak az lépte át az ajtó küszöbét, akinek mennie kellett. Suhogott a szél az akácfák tüskés, fagyott ágai között, recsegtek-ropogtak az á- gak, mintha fájdalmukban jajgatnának. Az ablakok üvegén kinyílott a mesék jégországa, csodálatos mesebeli növényeket, dús fehér fagypáfrányokat, jégpálmákat rajzolva a derengő délutánba. Február közepe volt, a legkeményebb tél, viharokkal, napokig tartó havazással. S amikor az alacsonyan szálló felhőket eltakarította a Dunáról jövő szél, méteres hó fedte az utcákat, és elég volt háztól házig utat hányni, hogy járni lehessen az utcákon. Gond volt ez, mert az ilyen hó beszakíthatja az istálló vagy az ól tetejét is, de még a gyengébben megépített háztetőket is. A gyerekek azonban boldogan taposták a havat. Nagy rajokban lepték el a Marcsa-partot vagy a Múger-partot, de a bátrabbja a meredek Fődásásba járt szánkázni, ahol ugratok voltak a lejtőn. Ahogy kitavaszodott, a hosszú délelőttöket a szülével töltötte. Az anyja eljárt napszámba, az apja pedig egy ideig még megpróbált kupeckodni, de amióta korona helyett pengővel fizettek, alig adtak-vettek a gazdák és a kereskedők. Ha akadt is valami
