Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (23) (tanulmány) Az államosított irodalom korszaka (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes)

Magyar líra és epika a 20. században (23)

is ütközött volna ezen a provokatív kijelentésen. De valami más is feltűnhet a vers stílusában. Nemes Nagy Ágnes tüntetően kerüli a Babits korai verseire és az első nemzedék más lírikusaira is jellemző dekorativitást.

De nem csak Babits! A Kettős világban c. versbe József Attila hangja is be- szüremlik, főleg a vers két utolsó strófájában.

Hazám: a lét - de benne ring a mérték, mint esti kútban csillagrendszerek, és arcát is az ég tükrébe mérték elektronoktól zizzenő erek.

S a kettős, egymást tükröző világban megindulok, mint földmérő az égen, s pontos barázdán igazítva lábam, a nyíri tájat csillagokba lépem.

Hogy ráció ide, vagy oda, vagy éppen mert a ráció nem engedi, hogy teljesen odaadjam magam a vágyaimnak, ábrándjaimnak, illúzióimnak, mondatja ki velem a keserű igazságot, hogy a megismert igazság értelmetlen (Halottak),vagy hogy a szerelem reménytelen, mint A szomj c. költemény feltételes módban elhangzó monológáradásában?

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: kimondhatatlan szomj gyötör utánad.- Ha húsevő növény lehetne testem, belémszívódnál, illatomba esten.

Enyém lehetne langyos, barna bőröd, kényes kezed, amivel magad őrződ,

s mely minden omló végső pillanatban elmondja: mégis önmagam maradtam.

Enyém karod, karom fölé hajolva, enyém hajad vilió, fekete tolla, mely mint a szárny suhan, suhan velem, hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

Magamba innám olvadó húsod, mely sűrű, s édes, mint a trópusok, és illatod borzongató varázsát, mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg), magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem.- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.

Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.