Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (23) (tanulmány) Az államosított irodalom korszaka (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes)

Grendel Lajos

Kifosztottunk? Meggazdagodtál.

Némán, némán is reánkvallasz.

(Egy KZ-láger falára)

A személyiség elvesztése. Ha a két világháború közötti magyar líra vezérszólama a személyiség válságáé, úgy Weöres és Pilinszky költészete ezen a válságon túl keletkezett, ha úgy tetszik, válság utáni költészet, melyben a személyiség válságára Weöres és Pilinszky merőben más válaszokat adnak. Weöres Sándor költészete, nem kis mértékben Hamvas Béla és a keleti filozófiák hatására, úgy személytelen, hogy közben a végtelen felé kinyíló, Pilinszkyé zárt. Talán azt a kijelentést is megkockáztathatnánk, hogy Pilinszkyé a mindenkori magyar líra legzártabb versvilága, amelyből, különösen a Harmadnapon kötet óta, hiányzik a legkisebb mozgás is. Az ő lírája nem a keleti filozófiákba, hanem a katolikus hagyományba ereszti gyökereit. Ha Weöres lírája a kozmikus harmóniának a keresése jegyében fogant, Pilinszkyé minden ízében drámai, katasztrofikus és apokaliptikus. Az ö drámai, apokaliptikus szemléletének vannak ugyan előzményei a Nyugat harmadik nemzedékében (főleg Jékely és Kálnoky néhány versét említhetnénk ehelyütt), ám az ő posztszimbolista és posztimpresszionista versbeszédükkel szemben, Pilinszky ehhez a szemlélethez, megújítva a korszak magyar líráját, adekvát szótárt és grammatikát is teremt, mely majd az Apokrifban fog a legmegrendítőbb erővel fölzengeni. Látja Isten, hogy állok a napon.

Látja árnyam kövön és kerítésen.

Lélekzet nélkül látja állani árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok; halott redő, ezer rovátka rajza, egy jó tenyérnyi törmelék akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok, csorog alá, csorog az üres árok.

Pilinszky lírája a negyvenes és az ötvenes években együtt lélegzik az európai irodalom legjelentősebb katasztrofista müveivel, azoknak világirodalmi rangú magyar variánsa. Ez az irodalom már nem a személyiség válságáról beszél, hanem, Camus Közönyében, Beckett regényeiben és drámáiban, az egész nyugat-európai irodalmat átható egzisztencialista és abszurd irányzataiban, a személyiség önfelszámolásáról, elidegenedéséről, elgépiesedéséről (alkalmasint elhülyüléséről), hogy aztán Robbe-Grillet „új regényében” végképp eltűnjön vagy kétdimenzióssá, árnyékká silányuljon.

Pilinszky költészete is az elveszettség és elszemélytelenülés állapotáról beszél. Világa halott, mozdulatlan, időn és történelmen kívüli világ. Világ végi, kész