Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (23) (tanulmány) Az államosított irodalom korszaka (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes)

Grendel Lajos

Magyar líra és epika a 20. században (23)

AZ ÁLLAMOSÍTOTT IRODALOM KORSZAKA

„E kor irodalmának története semmiképpen sem beszélhető el nyelvi-poétikai mozgásainak belső folyamatában, a társadalom egyéb rendszereivel, a politikai ideológiák szférájával és a hatalmi mechanizmusokkal való egyeztetések és egyezkedések műveletei, illetve az ellenállás módozatai a nyelv és a személyiségszemlélet minden rétegét áthatották, nem beszélve az irodalom rendszerének olyan eredendően társadalmi alakzatairól, mint amilyen a könyv- és folyóiratkiadás vagy a kritika.”<l) A magyar irodalom alakulástörténetébe, az irodalmi életbe és az irodalom autonómiájába soha ahhoz fogható durva beavatkozásra nem került még sor, mint az 1948-as kommunista fordulatot követő évtizedekben és enyhébb formában később is, egészen a nyolcvanas évekig, amikor a szocialista realizmus dogmáját már azok kitervelői és végrehajtói sem vették egészen komolyan. Ennek a korszaknak a történelmi hátterével nem kívánok foglalkozni. A müveit olvasók előtt a tények közismertek, ahogy az is nyilvánvaló, hogy más megítélés alá esik a Rákosi-korszak féktelen terrorja és a Kádár-korszak engedékenyebb, ám annál rafináltabb, kifinomultabb és manipulatívabb irodalomirányítása és müvészetpolitikája, mely főként a korszak főideológusának, Aczél Györgynek a nevéhez kapcsolódik.

Megszakadt-e hát a magyar irodalom szerves belső, autonóm fejlődése 1948 után? Erre a kérdésre óvatlanság lenne egyértelmű feleletet adni. A felszínen valóban megszakadt. Kevés kivételtől eltekintve, a legjobb magyar írók művei 1953—54-ig nem kerülhettek a nyilvánosság elé, legtöbbjük kiközösítése pedig elhúzódott 1956—57-ig, s az írók valamennyi nemzedékét érintette. Szabó Lőrinc, Kassák Lajos, Németh László és Weöres Sándor éppúgy a kommunista hatalom által kitagadott és megbélyegzett írók közé tartoztak, mint Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Mészöly Miklós és még sokan mások. A Kádár-korszakban a kitagadottakból megtűrtek lettek, akiket nem megsemmisíteni akart az új rendszer, hanem „csupán” marginalizálni. Ez azt jelentette, hogy legtöbb könyvük, ha huzavonák és többéves késés után is, mégiscsak megjelenhetett valamelyik állami kiadónál. (Csak a fiatalabbak kedvéért: magánkiadók nem léteztek.)

Ugyanakkor leegyszerűsítés és egyoldalúság lenne hallgatni arról a körülményről, hogy az ötvenes években pályájukat kezdő, és főleg a népi irodalom törekvéseit folytató nemzedék számos képviselője (Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri