Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - NAPJAINK - Pomogáts Béla: Civil társadalom és politikai kultúra Magyarországon (előadás)

Pomogáts Bcla

sadalomnak a berendezkedését, intézményeit, mondjuk így: a gazdagok mind korlátlanabbá váló „egyeduralmát”, mert nincs politikai képviselete. És akkor még nem szóltam azokról a rejtett és időzített „bombákról”, amelyek egyszer valóban felrobbanhatnak és veszedelmes társadalmi válságot idézhetnek elő: természetesen az emberhez méltó élet elemi feltételeit is nélkülöző, nyomorban élő rétegekre, például a vidéki cigányságra gondolok.

A magyar társadalom, mondhatnám, ma két politikai stratégia vagy inkább lelki berendezkedés megosztó világában vergődik: egyfelől érvényesül egy bizonyos absztrakt racionalitás, amely hatékony reformintézkedések által kívánja megoldani a kialakult válságos helyzetet, másfelől érvényesül egy szenvedélyekre, mindenekelőtt (kétségtelenül jogos) társadalmi elégedetlenségre építő demagógia, amely voluntarista elképzelések révén ígéri ugyanezt. Úgy gondolom, hogy értelmes, ugyanakkor empatikus beszéddel kellene elemezni a válság okait, körülményeit és a megoldás lehetőségeit. Ez az értelmes és empatikus beszédmód azonban csak olyan társadalomban képzelhető el, amelynek gondolkodása, érvelési rendszere és retorikája nincs kiszolgáltatva a pártpolitikának, pontosabban, amely a politikai pártok partikuláris érdekei helyett az ország, a nemzet, a társadalom hosszú távú érdekeit tartja szeme előtt. Vagyis civil módon, a „civil társadalom” nevében és eszközeivel vállal és végez el stratégiai jellegű feladatokat. Erre pedig csak az értelmiségnek (a független értelmiségnek) lehet képessége és mandátuma. Ha tehát ki akarunk emelkedni a szociális, politikai és morális válságból, ennek az értelmiségnek kellene (akárcsak a nyolcvanas évek végén) felemelnie a fejét és a szavát.

* (Előadás a nagyváradi „Varadium Napokon”, 2008. április 23-án)

Elememlék 1., Rajz, 2002