Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Királymeztelenítés felsőfokon (Juhász János Pókhálóban című regényéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Juhász János mintha nem tudná egyértelműen eldönteni: történetíró szeretne lenni vagy regényíró (a szokásos megjegyzés, mely szerint „a regényben szereplő események az írói fantázia szülöttei, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen müve” - Juhász regényéből hiányzik), a Pókhálóbamól nem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen valós eseményeken alapuló beszámolót olvashatunk-e vagy tiszta fikciót. Következtethetünk ugyan, ám a szerző végig bizonytalanságban tart bennünket a saját szándékait illetően. S bármely lehetőség mellett döntünk is, olvasás közben az igaztörténet-variáció és a fikcionalitás kioltják egymást, miáltal helyenként kérdésessé válik a mű valódi célja. (Konkrétan Beneš és Hlinka alakjáról van szó, akikkel meglehetősen alaposan foglalkozik a szerző, s itt mintha az igazságosztó történelemtanár szerepébe szeretne bújni.) Még inkább nehezíti a helyzetet, hogy, mint arra fentebb utaltam, a regény már első megjelenésekor is közelebb állt a történelmi regény műfajához, mint a szatíráéhoz. A szerző azonban csak helyenként tér tévútra, és kezd kétséges történelmi ítélkezésbe, a szöveg legsikerültebb részeiben igazi vérbő irodalmat ír. A két főszereplő, dr. Jaroslav Chudý, illetve Varga János fiktív alakok, s tulajdonképpen a két morális ellenpólust személyesítik meg, előbbi a gátlástalan harácsoló mintafigurája, míg az utóbbi erkölcsileg feddhetetlen hős. Ahogy az legtöbbször lenni szokott, a legnagyszerűbben éppen a „gonosz” oldal bemutatása sikerül, jókat derülhetünk dr. Jaroslav Chudý (Jaročko) karrierjének fordulatain (a jogi egyetemet például úgy végzi el, hogy miközben az első világháborúban harcol, édesapja szorgalmasan hordja indexét aláíratni az egyetemre), akinek egyre-másra a szájába repül a sült galamb, prágai jogászból szlovákiai földműves lesz anélkül, hogy a joghoz vagy a földműveléshez valamicskét is konyítana. A regény hőseinek egységes jelmondata, hogy a legfontosabb a mandátum. Parlamenti képviselő ugyanis bárki lehet, akiben van egy kis ravaszság és leleményesség, a képviselői mandátum pedig havi fix ötezer koronát jelent, semmittevésért cserébe. Ezért is megy csodaszámba, amikor a zempléni paraszt, aki úgy kerül a prágai parlamentbe, mint Pilátus a credóba, önként mond le mandátumáról, hogy visszatérhessen gazdálkodni tehenei és lovai közé. A két fő alak mellett azonban számtalan epizódszereplő sorakozik fel a regény lapjain, akiknek természetesen megvan a saját történetük, kezdve Chudoba szenátorral, aki az egyik legmohóbb „gyűjtögető”, Hlinkán, a „szlovák nemzet Oteckóján” keresztül a kelet-szlovákiai ügyvédekig és parasztokig, akik mind igyekeznek hasznot húzni a vadonatúj államalakulat lehetőségeiből. A rengeteg szövevényes gazdasági ügy olykor meglehetősen nehezen követhetővé teszi a pergő cselekményt, olvasó legyen a talpán, aki mindvégig kiigazodik a telekspekulációk és erdővásárlások bonyolult útvesztőiben. A szerző szemlátomást otthon érzi magát nemcsak a politikában, hanem a kereskedelemben, erdő- gazdaságban, mezőgazdaságban nemkülönben, számos epizód azonban érdektelen lehet egy mai olvasó számára. (Juhász Dósa János, a kötet egyik szerkesztője - aki a regény rövidítését végezte -, az utószóban megemlíti, hogy az 1956-os első kiadásnak ez a szerkesztett változata, melyből több epizódot és mellékcselekmény
