Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (2) Dobos lászló szépprózai munkássága (tanulmány)
Dobos László szépprózai munkássága lexiók, jellemzések korhüek, kiegészítő effektusai a megélt történeteknek. Tudja, hogy (nem csak a lányok „buknak rá”) funkciója is van annak, ha saját alteregóját sztálini pózban, „kezét a kabátgombjába akasztva tartja”. Korhűnek mondhatjuk, persze Tiba Jeromos szemináriumokon előadott jegyzeteit, frázishordalékait is. Ezek: „A tömény sematizmus iskolapéldái - írja Horpácsi Sándor amelyek egyszerre árulkodnak a valóság (az akkori és a történelmi) torz érzékeléséről, az irodalom mint esztétikum félreértelmezéséről.”42 Figyelemre méltóak epizódalakjai (Túrái, Fedeles, Czipa, a szerkesztő, Nyári,stb.), valamint nőalakjai (Liza, a pincérlány, Bea, a kapualji asszony, Elvira stb.). Jeromos jelképesnek érzi a nyakkendőtáncot is, a szédületes forgásban az idő szavát véli felismerni. Az ellenpólus a feleség, aki bölcs mértéktartásával, higgadtságával nemcsak az otthonteremtésben méltó társa a férjnek, hanem abban is, hogy Jeromos zavartalanul végezhesse tudományos munkáját. Ez az erénnyé magasodó mértéktartó higgadtság lehet az az erő, mely kimondatlanul is összetartja ezt a házaspárt, akiknél az „összekötő kapocs” kérdésében meglehetősen magára marad az olvasó. Talán igazuk lehet azoknak, akik azt vallják: „A regény súlypontja mégse a kor ürességét dokumentáló képsor, hanem a Jeromos házasságában lüktető emberi probléma”.43 Arra a kérdésre, „tudatregény vagy történelmi regény” Dobos László könyve, Mezey László Miklós így felel: „Egyik sem és mindkettő: a történelmi tudat regénye”.44 Kétségtelenül - sorsregény, ezentúl pedig ironikus, vitriolos hangvételű, fordulatokban gazdag társadalmi regény, tanulságosan megírt mű. Egy trilógia lehetőségét jelezte a regény - de hogy Tiba Jeromos történetének lesz-e folytatása, az még (húsz év múltán is!) rejtély. Irodalmunk sajnálatos veszteségei között könyvelhetjük el, ha ez a lehetőség elmarad. Dobos László a kispróza vonatkozásában is leadta a névjegyét. Vélhetően nemcsak azért, hogy ne tartsák őt „egy műfajú” írónak, hanem azért is, mert élményanyaga, tehetsége predesztinálta arra, írásainak műfaji skáláját (mely a glosszá- tól az esszéig és az ifjúsági regényig terjed) a novella és az elbeszélés témakörével is bővítse. Engedelmével (1987) című kisprózai kötete a bizonysága annak, sorsfaggató szenvedélye, kutakodó, helyzetvizsgáló tehetsége, drámaisággal teli történetei nemcsak a regényíró erényei, hanem a kisprózai alkotások szerzője is rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. „Ha nehéz helyzetekben megőrzi magát egy élet, hogyan minősíti azt a történelem? Egyáltalán, érdekli ez a történelmet? Miként marad ránk egy ember? Hősként? Halottként? Vagy megmaradt élőként?”- teszi fel a kérdést az író egyik elbeszélésében, jelezve azt is, nemcsak a „kíváncsiság” gyötri, hanem a válaszokat is keresi. A kötet címadó novellájának is mondhatnánk A földi című írást, melynek a főszereplője, egy rab, szinte megszokásból kezdi így mondanivalóját: Engedelmével. Tekla, az elítélt, volt funkcionárius, felvásárló, csempész, „nagymenő” éppen börtönbüntetését tölti, és a negyedévi kimenőjét használja föl arra, hogy „földiként” egy pénzkölcsönzéssel „átejtse” a parlamenti képviselőt. A történetben nem a pénzkölcsönzés naivitása az érdekes, hanem az a kép, melyet egy börtönlátogatás
