Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Vígh Károly: T. G. Masaryk és a magyarok

T. G. Masaryk és a magyarok

tárhoz, a cseh és a szlovák etnikum határvidékén, ahol 1850. március 7-én látta meg a napvilágot. Masaryk indulása a cseh, szlovák és magyar etnikum érintkezési pontjaitól meghatározó jellegű volt egész életére. Maga Masaryk így vall származásáról: „Apám magyar állampolgár volt, köpcsényi születésű (község Pozsony közelében, V. K.) és így én is magyar állampolgárnak születtem. Ugyan Hodonínban, Morvaország legdélibb részén jöttem a világra, de ez közel van a magyar határhoz. Szüleim nem beszéltek magyarul, de én gyakran pihentem a Balaton tavánál, sok kellemes órát töltöttem el ott, többször átutaztam Magyarországon és a szlovák nép érdekében figyelemmel kísértem Magyarország kultúráját, politikáját, s jól beszéltem magyarul.” (T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés, Bratislava, 1935, 194. o.) Magyarországi, köpcsényi származása miatt nem egy munkájában szlováknak vallja magát. Nevezetes művében: A világf'or- radalomban is szlovák érzelmeit hangsúlyozza. (287. o.) A cseh és a szlovák etnikum közt a morva-szlovák határvidéken Masaryk több egyező, mint eltérő nyelvi és egyéb jelenséggel találkozott, ami döntően meghatározta a későbbi államférfi és köztársasági elnök véleményét a csehszlovakizmusról. Mint ismeretes: Masaryk is az egységes csehszlovák nemzet álláspontját vallotta és eme illúziójának alapját az képezte, hogy csupán nyelvjárásbeli különbséget látott a cseh és a szlovák nyelv között.

Masaryk apja, egy dél-morvaországi császári uradalom kocsisa, nem érezte jól magát a császári lakájok között és ezért gyakran változtatta szolgálati helyét. A kis Tamás gyermekkora ezekre a zaklatott évekre esett. Apja végül 1866-ban hagyta ott a császári uradalmat. Életrajzírói szerint Masaryk az apjától örökölte álhatatosságát, hajlít- hatatlan keménységét, és már fiatalon megnyilvánuló öntudatos magatartását. Az anyja jómódú, félig német családból származott, akinek alakját Masaryk később - a Karéi Capekkal folytatott beszélgetéseiben - nagy szeretettel idézi fel: „Anyám okos és eszes nő volt... Hodonínban uraknál szakácsnő volt... Ebből az úri társaságból maradt meg benne a vágy, hogy mi, gyerekek egy kissé magasabbra kerüljünk a társadalmi ranglétrán...”

Habár apja kovácsinasnak adta, egy véletlen folytán - egykori tanítójával összetalálkozva - mégis folytatta tanulmányait. így került a brünni német gimnáziumba, a- hol maradandó élményként élte át a Monarchia königgrátzi vereségét 1866-ban. Brünni évei alatt a maga kenyerén élt, magánórákat adott. Szerencséjére egyik tanítványának apja, egy rendőrtanácsos, Brünn legtehetősebb embere volt. így jutott könyvekhez és sokat olvasott. Főleg a katolikus irodalom érdekelte és itt - mint később elmondta - a katolikus transzcendentalizmus és univerzalizmus, a nemzetköziség és világiasság hatása alá került. „Dühös és kérlelhetetlen katolikus voltam” - írja életének erről a szakaszáról. Néhány évvel később azonban már a klasszikus filozófia művelője és 1878-ban a katolikus hitről a csehtestvérek egyházába lép át. Vallásossága inkább erkölcsi világfelfogás. Erről így vall: „...a vallásnak másnak kell lennie, mint amit a templomban kínálnak... Tévedés lenne a vallást az egyházi dogmákkal azonosítani.”

E rövid periódus után felébred benne a cseh nemzeti öntudat és emiatt eltanácsolják a brünni német gimnáziumból. Pártfogoltja azonban Bécsbe viszi, ahol élete kedvezően alakul. Az előkelő bécsi „akadémiai” gimnáziumban érettségizik, 1872-ben. Már gimnazista évei alatt szorgalmasan tanul nyelveket: franciát, oroszt, lengyelt és angolt.