Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - VENDÉGKRITIKA - Rónay László: A magyar irodalom történetei
A magyar irodalom történetei a mennyei futballpálya lelátóján talán ott üldögél Homálynoky Szaniszló atyja, Kál- noky László is, akit az említettekhez hasonlóan hiába keresgélünk. Ő bizonyára zordan nyugtázná ezt. Jékely mosolyogna, Mándy megbocsátóan legyintene, hiszen az Újholdról írva Erdődy Edit őt is a pálya közepére szólítja. Zelk Zoltán pedig azzal kárpótolná magát, hogy elnyeri a szerkesztők papírpénzeit. Hát Kolozsvári Grandpierre Emil? 0 alighanem olyasféle ironikus tanulmányt tenne közzé, amilyenben a magyar oktatásügy és pedagógia ballépéseit sorolta elő. De mit tenne Dsida Jenő? Miközben róla kellett volna írni. „Péter aludt, János aludt, Jakab aludt”, így aztán egyetlen szót sem szóltak a Nagycsütörtök és a Psalmus Hungaricus szerzőjéről. Jobb sorsot érdemelt volna néhány újholdas író is, jóllehet a folyóiratról szóló fejezet róluk írt méltatásai szépek és találóak. Nincs a modem magyar irodalomnak olyan kánonja, amelyből Nemes Nagy Ágnes hiányozhatnék. Innen hiányzik. Rába György egyik legkiválóbb költőnk, irodalomtörténeti művei megkerülhetetlenek. Mintha bújócskáznék, csak itt-ott bukkan föl. Hubay Miklós sehol. Nemzedéke egyik legnagyobb költője, Orbán Ottó ugyancsak. Messzemenő következményei vannak, hogy az írói szociográfiákról és a népi irodalom fontos költőiről szerényen történik említés. Itt kereshetjük annak a furcsa értékelésnek a gyökereit, amelynek nyomán Juhász Ferenc némiképp vitatható következtetések áldozata, Nagy László viszont még vitatható értékítéleteket sem kap. Az ő hiánya megmagyarázhatatlan! Szólnék egy-két szót a nyugati és tengeren túli magyar irodalmak tárgyalásáról. Már csak azért is megtehetem ezt, mert társszerzője lehettem A nyugati magyar irodalom 1945 után című kötetnek, melynek kéziratát lelkesen javíttatták a lektorok, s részben ez és az akkor forgalomban lévő tilalmi listák okozták hiányait. Itthon kritikái főként a rendszerváltás után erősödtek, amikor pályára léptek és ez ügyben megszólaltak, akik addig mukkanni sem mertek. De ez magánügy. Az azonban nem, hogy a magyar irodalomnak e fontos tartományairól nem lehet a Látóhatár, majd Új Látóhatár alapos elemzése híján képet kapni. (A névváltozás okai és körülményei regénybe illőek, jellemzik az akkori magyar kultúrpolitika törekvéseit.) A nyugati magyar irodalom egyik legjelentősebb írója, Tűz Tamás is megérdemelt volna egy-két jó szót. (Költői súlyával még Pándi Pál tisztában volt, figyelte köteteit.) Kinek készült a várva várt irodalomtörténet? - veti föl a kérdést Poszter György. A diákoknak - válaszolja. Némiképp kételkedem, hogy a mai diákoknak (szüleinek) van-e majdnem húszezer szabad forintjuk a három kötet birtoklására. Pedig érdemes volna könyvespolcokon előkelő helyre tenni. Hogy vannak hiányosságai? Melyik irodalomtörténetnek nincsenek? Talán jő egy jobb kor, amikor ezeket eltüntetve még teljesebb lesz e különben fontos, értékes, néhol kitűnő gyűjtemény. ('Gondolat Kiadó, Budapest, 2007) Rónay László Vigília, 2008. febmár
