Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Sade márki lekörözve (Kanehara Hitomi kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Sade márki lekörözve Kanehara Hitomi Pirszinget a kígyónak című kötetéről A nihilizmusnak egészen megdöbbentő szélsőségességével szembesít bennünket az utóbbi évek egyik legsikeresebb japán regénye, Kanehara Hitomi műve, mely magyarul Pirszinget a kígyónak címmel jelent meg 2007-ben. A céltalan önrombolás elképesztő mélységeit feltáró mű olyan átlagfiatalok életébe enged bepillantást, akiknek mindennapjaikhoz szervesen hozzátartozik a legdurvább erőszak, a legrémesebb kínok, melyeket nem holmi eszmék, sem bármiféle kényszer hatására, hanem saját választásuk nyomán, önkéntesen élnek meg, tulajdonképpen céltalan tengődésük abszurd megoldásaként. Mindez komoly és tiszta regényanyag, s az elképesztően fiatal japán szerző (Kanehara húszévesen írta regényét) egy egyszerűségében is mély regényt hozott össze belőle, „művészieskedéstől” mentes, lebilincselő alkotást. Kanehara regénye megtévesztően „regényszeríí”, történetmesélő regény, olvasmányossága azonban mégsem írható realista nyelvének számlájára, a Pirszinget a kígyónak ugyanis nem kimondottan realista nyelven íródott, még ha első pillantásra úgy is tűnhet. Valójában Kanehara Hitomi könyve iskolapéldája az irodalmi minimalizmus- nak, melytől nagyon ritkán távolodik csak el a szöveg, s ez az eltávolodás általában nem is válik különösebben a hasznára. A „regényszerűség” tehát, amennyiben a fogalom alatt a klasszikus, realista regénytechnikát értjük, a Pirszinget a kígyónak esetében csak látszólagos, bár még ennek a látszólagosságnak sem kell feltétlen felmerülnie, elég c- sak a könyv első bekezdését megfigyelnünk, melyben néhány, a végletekig egyszerűsített, cicomátlan mondattal felvázolódik a szöveg egyik alapvető témája, a „kígyónyelv“, mely meghatározza a regény cselekményét. Az első bekezdés első mondata („— Hallottál már a split tongue-ról?”) az in médiás rés lehető legradikálisabb példája, az elbeszélő egészen szemtelen hanyagsággal „ránt be” bennünket a regényvilágba, mindenféle felkészítés nélkül. Ez a „hirtelenség” szemlátomást kedvelt - és tegyük hozzá: nagyon jól működő - módszere a szerzőnek, a segítségével a legképtelenebb helyzeteket tudja egy csapásra hitelessé tenni, anélkül, hogy hosszadalmas magyarázatokba kellene bonyolódnia, megakasztva a dinamikusan pergő cselekményt. A regény cselekményének dinamizmusa az egyik tényező, amely a témára visszamutatva mintegy a hitelesség mázával vonja be azt: a sebesség, a pörgés, a nagyvárosi lüktetés. A másik tényező a már említett minimalizmus, amely tulajdonképpen kéz a kézben jár a dinamikus cselekménynyel, s amely egészen kiválóan képes közvetíteni a megragadott témát, a szövegben életre keltett világot. A tizenévesek durva, dísztelen, hanyag nyelve, amely természetesen képtelen magában „mélyebb” tartalmak kifejezésére, s a szerzőnek éppen erre van
