Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Tomáš Hudák: Arról, miért félnek a férfiak a nőktől (novella)
Tomáš Hudák Nagyjában abban az időben, amikor a többi férj asszonyain a szülések sokasága eltüntette az egykori csábos vonások minden nyomát, s a férjek kezdték gusz- tálni a lányokat, Helenának ellenkezőleg, az évek múlása nem ártott, sőt... Neki más veszedelemmel kellett szembenéznie. Míg a többi asszony a templom előtt szidta a lányokat, akik térden felüli szoknyát viseltek, ami akkortájt jött divatba, Helena gyűlölködő tekintete a kocsmának szólt.- Életemben csupán egyetlenegyszer emeltem kezet az asszonyra - mondta a langaléta Dlhý Josko a bajszát pödörgetve. Aztán elgondolkodva tette hozzá: - Azt is sajnálni fogom halálom napjáig. A többi férj csak álmodni mert arról, hogy egyszer lekenjen az asszonynak, holott tán egy sem akadt, akinek ez legalább egyszer meg nem fordult a fejében. Csak hát féltek. A kocsmába is csak egy-két pohárkára jöttek, s Isten ments, hogy tovább maradjanak, mint amennyire engedélyük volt. Csupán Josko jött úrként a kocsmába. Amikor akart, s amennyire csak akart. Ezért hős volt a szemükben. Nem félt. A felesége féltette őt.- A nőknek férjhez kell menni, hogy legyen kivel pörölni életük végéig - mondta nagyapám, akinek ez a kedvenc témája volt. A nőkről viszont nem sok mindent mondott el nekem, ezt-azt az apámtól sikerült megtudnom, de sok mindenre magamnak kellett rájönnöm.- Ha akkor annyi eszem lett volna, mint ma, hat ökörrel sem tudtak volna az oltár elé vonszolni - mondta vigyori arccal Francko bácsi, akinek valóban nem irigyelte senki a feleségét. Jolana köztudottan nagy pletykafészek volt, Francko szava otthon valószínűleg annyit nyomott a latban, mint itt a kocsmában.- Krisztus urunk is tudta, mit tesz, hogy nem nősült meg - kópéskodott Krivý Laco, aki igazán nem panaszkodhatott. Olyan istenfélő felesége volt, hogy ha nem volt éppen munkában, biztosan a templomban volt, s a kocsmába csak akkor lépne be, ha ott szenteltvizet árulnának. A férfiak gyakran ki is nevették, hogy kénytelen vele búcsúkba járni, s legalább karácsonykor és húsvétkor el kellett mennie az Isten házába, de itt a kocsmaajtó mögött nyugalma van. Tíz óra előtt azonban ő is szófo- gadóan veszi a kalapját és indul a felvégre. Záróráig csupán Dlhý Josko és Korunka cigány maradt a kocsmában, aki ki- iddogálta a félig maradt söröspoharakat, rajtuk kívül meg az öreglegények, akik közül kilógott Biri, a falu bolondja. Az asztalra felrakott székek között titokban terjesztette az erotikus lapokat, amiket a többi öreglegény szégyellt megvenni a falu egyetlen újságos bódéjában, mert ott a pap takarítónője volt az árus. Nagyapa sosem volt kilenc óránál tovább a kocsmában. Engem már hétkor hazaküldött. Azt tartotta, hogy a kocsma sötétedés után nem való egy tizenkét esztendős srácnak. Az ő apja, az én dédapám, alkoholista volt. Csak sok évvel később tudtam meg a nagyanyámtól, hogy gyakran verte a nagyapámat a nadrágszíj csatjával - ahol csak érte. A feleségéhez azonban ő egy ujjal sem nyúlt volna. Állítólag úgy tudott az nézni, hogy egy szörny is megjuhászkodott volna előtte.
