Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Tóth Elemér versei (Évek morzsaléka, Csak te)
verik egymást a magasban... Az ég sikolya - villámok! 12. Kórházban , l „Most megszúrom magát!” - mondja a csinos nővér este. „Az angyalát! - rikkantok fel. „Fordítva izgalmasabb lenne!’ 13. Nyelvvizsga? Kigyomlálni mindent, ami magyar! A Shopping center - senkit nem zavar. Az ilyen-olyan Markét is mehet... Angol, német nem bántja a szemet. Csak a magyar! Az úr döntött: „Nyelvvizsgára hamar! Itt finnugorul ne mekegjenek!” Csak te Úgy vagyok veled, mint fagyöngy a fával. Belőled élek. Egy vagyok veled. Szívom erődet, s lobogok vad lázzal, ha azt a percet felemlegeted. Mert egy perc volt csak. Csupán egy pillanat, hogy összeakadt a tekintetünk. És az a szikra, mely akkor átszaladt rajtunk, igen!, az lett a végzetünk. Látod, a világ, hogy megőszült közben, de te még most is a szép régi vagy, pedig bizalmad hányszor összetörtem... De hát a férfi mind bolond és vak. Sok-sok év múlva döbben rá: Örömben élni - csak veled! Mert erőt te adsz!
