Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (22) (Weöres Sándor munkásságáról)

Magyar líra és epika a 20. században (22)

években számuk kötetnyire gyarapodjék, s 1972-ben Psyché címen napvilágot is lásson, hatalmas szakmai és közönségsikert aratva.

Weöres a Psychében költészetének egy addig ismeretlen, elrejtett arcát mutatta meg. Az előző kötetek elvont, filozofikus, hermetikus lírájának ebben a kötetben nyoma sincs. Az 1795-ben Lónyay Erzsébetként született Psyché verseire a formailag klasszicizálóan fegyelmezett, spontán, játékos, bujócskázó érzékiség a jellemző, áradó erotika, amely, sajnos, oly ritka tüneménye a kor, a 19. század eleje magyar lírájának. Azt túlzás lenne állítani, hogy a magyar rokokó és biedermeier költészet jelentéktelen volt, az viszont tagadhatatlan, hogy Csokonait követően éppen Weöres Sándor Psychéjében borult virágba újra. A Psyché legnagyobb bravúrja az, hogy nem utánozza, hanem a 20. század második felében újrateremti a magyar rokokó és biedermeier költészetet. Visszalép az időben másfél évszázadot vagy annál is többet, mintha csúfondárosan azt akarná sugallni, hogy amit modernségről, korszerűségről vagy korszerűtlenségről olykor hajlamosak vagyunk összefecsegni, nem más, mint mítosz. Az igazán értékes irodalmi mű mindig túlmutat keletkezése idején és körülményein, vagyis idő fölötti, vagy időn túli.

Weöres és Szentkuthy. Fél évszázad elmúltával ma már talán kétségek nélkül állítható, hogy Weöres Sándor és Szentkuthy Miklós a 20. század közepe magyar irodalmának legmerészebb határsértői. Kulcsár Szabó Ernő, Weöres Sándor líráját méltatva, hajszálpontosan fogalmaz, amikor ezt írja: „A személyiséghatárok elmozdítása [...] azért nem jár együtt az individualitás megbomlásával, mert ez a költészet [...] éppen a személyiséghatárok felnyitásában látja a létezés univerzumával való egybeolvadás lehetőségét.”,30) Ebből a perspektívából nézve pedig nem lenne teljesen megalapozatlan egy olyan irodalomtörténeti koncepció, melyben a magyar irodalmi modernizmus fókuszában nem Ady vagy József Attila, nem Babits vagy Szabó Lőrinc, még csak nem is Kassák és nem Kosztolányi és Krúdy epikája, hanem Weöres Sándor és Szentkuthy Miklós életműve állna, mivel az ő műveik tágítják a legszélesebbre a magyar irodalomban a modernizmus horizontját. így kerülhetnének a körön belül kívülről a kör középpontjába.

JEGYZETEK

20. Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások. Bp. 1970. 1/212-213. o.

21. Gintli Tibor -Schein Gábor: Az irodalom rövid története. Pécs. 2007. 549. o.

22. Kenyeres Zoltán. Tündérsíp. Bp. 1983. 95. o.

23. Bata Imre: Weöres Sándor közelében. Bp. 1979. 267. o.

24. Gintli Tibor-Schein Gábor: i.m. 550. o.

25. I.m. 138. o.

26. I.m. 153. o.

27. I.m. 259-260. o.

28. Kenyeres Zoltán: I.m. 265. o.

29. Homyik Miklós: Beszélgetés írókkal. Újvidék. 1982. 63. o.

30. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1991. Bp. 1994. 82. o.