Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (22) (Weöres Sándor munkásságáról)

Grendel LaHová repültök, háromélű kardok, forróságtokra mely ég szele fútt, e jeltelen világon mit akartok, míg ajzott húrként pendiil a Tejút?

(DNCP, 1.)

Szép városodban tévedezve jártam, aztán a Hét Harangvirág Terén lehelletednek szobránál megálltam s homlokod titka átömlött belém.

(DNCP, 12)

A Kínai templomban a csupa egy szótagú szavak részben eloldódnak mondattani kötöttségüktől, s tágabb kontextus nélkül, szinte önmagukban állva építik föl a verset.

Szent

fönn

Négy

majd

kert,

lenn

fém

mély

bő

tág

cseng:

csönd

lomb:

éj

Szép,

leng,

tárt

jő,

Jó,

mint

zöld

kék

Hír,

hült

szárny,

árny.

Rang

hang.

Weöres korai lírájának jó néhány darabjára is érvényes már tehát a Gintli Ti- bor-Schein Gábor szerzőpáros megállapítása, miszerint: „Ebben a poétikai szerkezetben a beszéd működésben tartja a mondást megelőző nemtudást is, ami azonban nem valami semmire sem kötelező relativizmushoz vezet, hanem annak belátásához, hogy a világ létezése végtelenül meghaladja az »ént«, egyáltalán az »emberit«”'21'. Weöres Sándor más irányban lép túl a Nyugat esztétizmusán, mint az előző nemzedék két reprezentatív lírikusa, Szabó Lőrinc és József Attila. Költészetét nem a személyiség válsága határozza meg, hanem bizonyos értelemben a személyiség felfüggesztése, a líra messzemenő elszemélytelenítése; beszédmódja nem az élőbeszéd közvetlensége felé tájékozódik, hanem a Babitsénál is, Kosztolányiénál is artiszti- kusabb stílus felé, amely azonban elkerüli az első nemzedék nagy lírájának túldíszítettségét és nemegyszer finomkodó választékosságát. Ugyanakkor nem idegen nyelvétől és formájától a két világháború közötti újnépiesség kínálta lehetőségek felhasználása sem. Ám a népi íróktól radikálisan különbözik az irodalom ideológia- mentes szemléletében, és a közösségnek egy egészen más, a népiekénél jóval uni- verzálisabb felfogásában. A negyvenes évek közepére Weöres Sándor lírája túllép a magyar költészet akkori két (nyugatos és népi) uralkodó paradigmáján, s egy nagyon sajátos, a Kassákétól merőben más formabontó poétikát kísérletez ki, jószerivel társak nélkül a korszak magyar irodalmában.

Tiszta költészet és kozmikus harmónia. A Weöres Sándor költészetében végbement fordulatot két kötet vezeti be, az Elysium (1946) és A fogak tornáca