Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - N.Tóth Anikó: Triptichon (Grendeltől/ről/nek)

N. Tóth Anikó

lomóráért, csak tanítás után engedte, de félő volt, hogy az utolsó pillanatban leállítja gyanús üzelmeinket. Lajos korán érkezett, s mivel minden magyar szakosnak tanítania kellett, a jeles vendég a találkozóig kénytelen volt magányban elütni az időt. Föltalálta magát persze, a szomszédban két vendéglátóipari központ is volt. Ám nem a restibe ment be, a szoci külső és újkapitalistán eklektikus belső ellenére békebeli vendéglőbe, ahol a pincér felismerte volna (!), hanem a mellette levő söntésbe, ahol inkognitóban figyelhette a lét vándorait. A találkozó jól sikerült, a gimnazisták sokan eljöttek, pedig nem volt kötelező (ráadásul tanítás után), vették a lapot, és mint kiderült, korábban Grendel könyveit is, mert sokan dedikáltattak. Én pedig debütáltam, először vezettem ugyanis irodalmi beszélgetést nyilvánosan. Négyszemközt pedig feltettem a közhelyes min dolgozol most kérdést, amit amúgy szeméremből vagy udvariasságból - rámenősebb kollégáktól vagy erőszakosan kíváncsi olvasóktól eltérően - nemigen szoktam feltenni. (Meg Lajos amúgy sem ömleng a saját dolgairól, nem pakolja ki az írói műhely berendezését közszemlére.) Meglepetésemre szívesen és nagy vehemenciával beszélt - mint később kiderült - a Tömegsír előmunkálatairól. Majd rajongók kisebb csoportja kísérte ki a vasútállomásra. Nagyon megdöbbent, hogy erről az állomásról csak az egyik irányba indulnak a vonatok. A másik oldalon a sínek egy óvatlan pillanatban megszakadnak. New Hont már csak ilyen, mondtuk búcsúzóul, és hosszan integettünk az alkonyi narancsszín párába olvadó motoros vonat után.

2007. december 20-án az éppen megszűnő schengeni határon álltunk, a sajátos eufóriával átfűtött tömegben véletlenül egymás mellé sodródtunk Grendellel, majd éjfél és himnuszéneklés után átsétáltunk a Börzsöny lábaihoz.

Bizonyos értelemben realista vagyok.