Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - N.Tóth Anikó: Triptichon (Grendeltől/ről/nek)

Triptichon

3.

(Fragmentumok Z. Á. memoárjából)

Tizenöt éves koromban ismertem meg Grendel Lajost, személyesen hamarább, mint írásait. Egy diákalkotói pályázat értékelésére és eredményhirdetésére hívtak meg a Nő szerkesztőségébe. Egy hosszú asztal egyik oldalán ültünk mi, a fiatalok, többnyire gimnazisták, szemben velünk pedig a zsűri tagjai (köztük G. L.): harmincas éveik elején járó öregek. Itt némi/néma feszélyezettségbe csomagolt várakozás és kicsi öröm, ott a be- és szakavatottak spontán szólamai, nem is egészen értettük (egymást) talán. A fanyar dicséretek mögött azért lehetett érezni a törődést, az odafigyelést, a segítő szándékot. Lehetett tegeződni is. Ez tetszett, de azért igyekeztünk kerülni a dolgot.

A pályázatnak köszönhetően nevem felkerült arra a listára, mely alapján ifjú toliforgatókat hívtak össze a következő év tavaszán Érsekújvárba. Ennek az összejövetelnek aztán negyedévi rendszerességgel folytatása lett. Az Iródiának keresztelt találkozók állandó résztvevője volt Grendel is, akit szemlátomást érdekelt az új írógeneráció, olyannyira, hogy mentori szerepet is vállalt, egyrészt szívesen beszélgetett a fiatalokkal, másrészt a beérkező anyagról véleményt mondott/írt. Nem volt pátyol- gató biztatás, vállonveregetés, mindenki megkapta a magáét, ha megérdemelte (és hát hogyne érdemeltük volna meg, poétikailag is, emberileg is), de azért porig alázás se. Nyilvános hozzászólásaival szellemi karbantartásunkat végezte, az egyik Iródia- füzetben pedig közzétett egy olvasmánylistát, amolyan alternatív kötelezőket, világ- irodalmi, magyar irodalmi fontosakat egyaránt, főleg olyasmit, amiről intézményes keretek között, hivatalos irodalomórákon akkoriban nemigen szerezhettünk tudomást. Abban az időben az Áttételeken dolgozott. A könyves megjelenés előtt én a Kortársban olvastam a regényt. Ez volt első találkozásom az írott Grendellel; tizenhét éves fejjel nagyon meglepődtem, hogy merészen, nyíltan beszél olyan dolgokról, melyeket a környezetemben élő felnőttek csak nagy elővigyázatossággal, zárt baráti körben is óvatosan, sőt gyakran virágnyelven tárgyaltak meg.

Egyetemista éveim alatt, különösen az Iródia felfüggesztése után ritkábban futottunk össze, itt-ott a Madách Kiadóban vagy Pesten (akkoriban évente csupán két alkalommal lehetett átmenni a csehszlovák-magyar határon...), nyári művelődési táborokban.

Tárolva egy kocsiút az éjszakában. Rimaszombatból hazafelé. A sofőr Gács- nál rossz útra tért, hosszan bolyongtunk egy végeérhetetlennek tűnő erdőben. Közben ködlovagokról beszélgettünk Lajossal.

Vannak találkozási pontjaink: közös kedvenceink. Mészöly például. Meg Hunyady Sándor. Vagy az ovis Sz. P.

A kilencvenes évek derekán meghívtam Grendelt a New Hont-i állami gimnáziumba. Az éppen aktuális szlovák nemzetiségű, kormányhü igazgató (aki mellesleg Lajos szülővárosában lakott) nem lelkesedett túlságosan a rendhagyó iroda