Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - N.Tóth Anikó: Triptichon (Grendeltől/ről/nek)

N. Tóth Anikó- Igen, de épp most szeretnék váltani, regényt írnék.- Csak te tudod, hogy az üresség elől menekülsz - mondta nyugodtan Kálmán bácsi.- Közösségi énem és individualizmusom tartományait egy egész labirintusrendszer köti össze, s míg érzelmeim maguktól eligazodnak benne, értelmem hiába igyekszik bevilágítani e rendszer járatainak a szövevényébe. Ettől úgy érzem magam, mintha nem lennék igazán ura az akaratomnak.

Úgy teszek, mintha valóságban megtörtént vagy megtörténhető eseményeket rekonstruálnék, pedig csak betűket és szavakat írok egymás után. Amit magam előtt látok, csupán egy fényezett üveglap - hadarta kétségbeesetten Páll Imre.- Senki sem lépheti át büntetlenül a valóság és fikció határait - vigasztalta Kálmán bácsi.- A tükörben nem a valóság van, hanem csupán irodalom. Ha összetöröm a tükröt, nincs mögötte semmi - lihegte Páll Imre.- Az elbeszélő soha nincs könnyű helyzetben, mert a valóság rendre szamárfület mutat neki - csitította Kálmán bácsi.- Meg fogom hódítani New Hontot, meglátják. Úgy, mint Mátyás király a büszke Bécset.De nem fegyverekkel, hanem a szívemmel!

Ekkor Kálmán bácsi és Bohuniczky bácsi arcát pír futotta el, tekintetüket pedig a szemközti fodrászat ajtajára szegezték. Csütörtök volt, gráciajárás ideje. Ismeretlen izgalmuk átragadt Páll Imrére is, ezért követte a két öregúr pillantását. A fodrászatból azonban ezúttal meglepetésszerűen nem három, hanem négy nő lépett ki. Utolsónak egy égővörös hajú bombázó, kétemeletes cipőben, szemlátomást jóval fiatalabb társainál. A három férfi egy ugrással a légypiszkos ablak mellett termett. Még a kockás függönyt is elrántották.- Ez meg ki az ördög? - hüledezett Bohuniczky bácsi.- Áts Krisztina, Maca unokahúga — mondta némi malíciával a csapos.

A három másik szokásos intésére az öregurak csak legyintettek, az új nő borzolta a kedélyüket, pattanásig feszítette idegeiket.- Kevin, gyere már! - kiáltotta a vörös hajú.

A kukkolók kedve némileg lohadt, ám ekkor a fodrászat ajtajában várakozásuk ellenére nem egy kisportolt, kopasz fazon bukkant fel, hanem egy kutya, mégpedig egy valószínűtlenül kicsi kutya, amilyet hőseink még nem is láttak életükben. Odasündörgött a gazdájához, aki tenyerébe vette, aztán látványos csípőmozgással távozott a városháza irányába.- Ahogy élünk, az az élet látszata csupán - merengett Kálmán bácsi. Aztán visszaültek a helyükre, és órákig arról vitatkoztak, mi az irodalom.- Másfelől viszont könnyű dolgunk van — szerelte lágyabbra mondanivalója zárszavát Kálmán bácsi. - Valamennyien az idő foglyai vagyunk.