Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - N.Tóth Anikó: Triptichon (Grendeltől/ről/nek)
Triptichon ablaküvegek szabad szellőzést biztosítottak a falaknak. Berendezési tárgyakat nem találtam; talán az előző lakók vagy a hosszú ideig lakatlan házat nagy valószínűséggel sűrűn látogató tolvajok vitték őket magukkal. Nem kis meglepetésemre azonban a konyhában egy ütött-kopott kredenc fogadott egy jobb időket is megélt tonettszék társaságában. Az egykor alighanem türkizkék kredenc és a bicegő szék valahogy egyből otthonossá tette a konyhát, sőt az egész házat a vadregényes udvarral együtt; kezdeti ódzkodásom egy csapásra szertefoszlott. Néhány másod- percnyi ünnepélyes várakozás után a kredenchez léptem, majd egy határozott mozdulattal kinyitotiam virágmintás tejüveggel borított jobb felső ajtaját. A látvány rendkívül felizgatott: nem konyhai eszközöket találtam ugyanis a három polcon, hanem pedánsan egymásra rendezett halványlila, az irodai szabványnak megfelelő méretű nagy borítékokat, melyek T.S. monogrammal voltak ellátva a címzett helyén. A felső borítékot óvatosan felbontottam: szálkás, helyenként dülöngélő-tánco- ló betűkkel teleírt, kissé megsárgult, szélükön töredezésre hajlamos lapokat tartalmazott, melyek olvasás nélkül is melankolikus vagy egyenesen nyomasztó hangulatot árasztottak. Kinyitottam a bal felső ajtót is, mely mögött ugyancsak három polcon hasonló elrendezésű, ám halványzöld borítékokat találtam, P.I. monogrammal a feladó helyén. A felső boríték felnyitása után azonnal észrevettem, hogy a kézírás nem azonos a halványlila borítékban megismerttel: az apró, gömbölyded, izgága betűk ugyanis már az első pillantásra úgy tűntek, mintha valami gyermeki körjátékot játszanának vagy éppen bohóckodnának egymással, szinte az olvashatatlanság határán incselkednének velem. Óvatosan leereszkedtem a tonettszékre, s miután meggyőződtem róla, hogy nem rogy össsze alattam, haladéktalanul nekifogtam a kéziratok olvasásának. Tisztelt Szerkesztő Úr! Bocsássa meg, hogy kérésem tolmácsolását meglehetősen hosszúra nyúlt bevezető előzi meg, de életem egyik legfontosabb, késeisége ellenére is szép, eleddig ismeretlen örömökkel kecsegtető szakaszának nyitányát szerettem volna ily módon is rögzíteni, és a hozzá fűződő élményt megosztani egy arra alkalmas, méltó és hivatott személlyel, hiszen lehet, hogy a felfedezés körülményeinek a reményeim szerint boldog utókor majd nagy jelentőséget tulajdoníthat. Miután ugyanis végigolvastam a kéziratokat, rá kellett döbbennem, hogy a borítékok, melyek a csodával határos módon őrződtek meg a türkizkék N.H.-i kredencben, páratlan írói életművet rejtegetnek. Ámbár lehet, hogy nem is egyet. Ezt a feltevést támasztja alá a kétféle kézírás, a kétféle kézíráson átsütő kétféle közérzet, illetve a két monogram, melyet hosszas nyomozás után sikerült feloldanom, mögéjük személyiséget találnom, akiknek kilétét felfednem azonban egyelőre nem áll módomban. A kéziratokból ízelítőt küldök, természetesen gondosan gépelt változatban, amit magam végeztem, reményeim szerint tökéletesen, egykori hivatásomból fakadó gyakorlatom, jártasságaim, újra lobogó szenvedélyem birtokában. Tekintettel arra, hogy Szerkesztő Úr
