Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 60 ÉVES GRENDEL LAJOST - Duba Gyula: „...a magyar irodalom élvonalában”
Duba Gyula it” mutatja, ám így is kész mű, új szerűen eredeti s hazai amellett. A hagyományból nő ki, s előre mutat, olvasói sikere és esztétikai hozadéka jelentős. Az egyetemes magyar irodalom értelmében (is) nemzedéke élvonalába helyezi szerzőjét. Amikor a hagyományra utalok, arra gondolok, hogy a regény hőse, „az elbeszélő”, nem gyö- kértelen, elődeit valahol Gál Sándor novellahőseiben s a magam Morvay szerkesztőjében vélem felfedezni. Másrészt Grendel olyan világirodalmi hatásokat fogad be és adaptál sikeresen, mint García Márquez groteszk látása és az európai abszurd szemlélet elemei, de termékenyítőek az Olsavszky-ház „mitizáló” tekercsei, az „elbeszélő” és hősei viszonya és a rövid jelenetek tagolt képisége, filmszerűsége. A stílus és nyelvezet tárgyilagos, mégis könnyed hangvétele, ironikus szellemessége üdévé és vonzóvá teszi a szöveget. Alig egy évet várunk a következő müvére, s nem okoz csalódást. A Galeri (1982) eredeti és érett regény. Úgy hazai, hogy valóságának, ízeinek széleskörűen érvényt szerez. A legjobb könyvének tartom! A nyelvezetre épít benne, stílusával teremti sajátos valóságát. De talán még lényegesebb, hogy az író „érzi” a történelmet. Képes belemerülve átélni, következményeit is átérezni. így döbbent rá, hogy a vidéki kisváros lakóiban, szürke és jelentéktelennek tűnő alakjaiban ott van a történelem. A sorsukként él bennük, ahogy az egyszerű emberek megélik! De nem tanulságként sugallja ezt a könyv, hanem élettapasztalatként, létezésként, Bohunyiczky bácsi, Vilcsek úr, Sághy úr, Borbás Magdolna s a többiek mind a - felvidéki?, magyar? - történelem - többnyire szenvedő - alakjai. Megélik sorsukat s magukkal viszik. S a kisváros tovább változik, torzul, levedli múltját és új köntöst vesz magára, s az emlékezők is sorra eltávoznak. De a regény, ÉN történetei őrzik múltját, művészi fegyelemmel és hűséggel sugallják a történelem értelmét, üzenetét. A zakatoló időmalom munkája esztétikai értékként lesz maradandó! A nyolcvanas évek - zaklatott, vajúdó idő - Grendel „aranykorának” bizonyul. Mintegy a kiteljesedés termékeny ideje. Míg a Galeriben közvetve, érzékien, világirodalmi reminiszcenciák és az intuíció szabad kalandozásának tért adva szól hősei ügyes-bajos dolgairól, új regényében, az Áttételekben (1985) az értelmi-gondolati szemlélet felé tágítja alkotói módszerét. Mintha az intuitív mesélő stílust a fogalmi megismerés felé vinné. A regény első mondata személyesen személytelen: „Amióta egyedül élsz, korán jársz be a Kiadóba.” Az író tárgyilagos, higgadt együttérzéssel szemléli, mintegy tanulmányozza hősét, a fordító-szerkesztőt. Kedveli őt, de sorsa nem hatja meg. Némileg ironikusan megmosolyogja, de becsüli is, mintha ő maga lenne, s műve némileg kulcsregény. De csak olyan értelemben, ahogy minden modem prózai mű egyben önvallomás is. Az Áttételek is vélhetően a nemes önszemlélet jegyében született, sokat elmond benne, amit az életről tud. Grendel jellemző vonása, hogy a folyamatok és események az emberben s a nyelvben történnek meg, a tárgyi környezet halványabb kulisszái között. Mintha a lélek mozdulásainak érzékeltetéséhez nem lenne szüksége természeti környezetre. Drámaírói vonás. Akár epikaellenes is lehetne, inkább a modem próza lírai természetének ro
