Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES ÁG TIBORT - Koncsol László: Évtizedek a magyar népzene és kórusmozgalom szolgálatában

Koncsol László dalok, amelyeket az első világháború előtt-alatt Bartók és Kodály a felvidéki ma­gyar régiókban talált, s miként él, ha él, a két modem magyar muzsikus emléke az ötvenes-hatvanas évek öregjeinek emlékezetében. Interjúkat készített olyan nőkkel és férfiakkal, akik még látták-hallották Kodályt, sőt énekeltek is nekik, s ha emlé­keztek az akkori dalokra, hangjukat ismét magnószalagra menekítette. Ebből az utógyűjtésből állt össze a Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidéke­in (Lilium Aurum, 2007) fotókkal gazdagon illusztrált anyaga, illetve a Lement a vacsoracsillag (Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 20,2001), amely Bartók 1910. évi nagymegyeri gyűjtésének 94 dallamából, ha jól számolom, hatvanat tett közzé, Ág Tibor előszavával, jegyzeteivel és szakmai eligazító apparátusával. A Bartók ál­tal rögzített dalokat a XIX. század nagymegyeri lakosai még biztosan énekelték; a maiak legfeljebb a helyi iskolák énekóráin vagy a rádióban találkoznak velük. Úgy tapasztaljuk, hogy korunk magyar embereinek nagy többsége közönnyel tekint a nép XIX-XX. századi paraszt-, pásztor-, katona-, szokásdalaira, gyermek- játékaira, balladáira, táncnótáira, énekes népköltészetére. Úgy érzem, hogy népün­ket írott klasszikus költészetünk sem érdekli, a modem líráról már nem is szólva, hiszen számára az úgyszólván megközelíthetetlen, titkai feltörhetetlenek. Az a ha­talmas, lázas, egy-két százados gyűjtőmunka, amelyet még egy Csokonai, egy Pálóczi Horváth kezdett, Kölcsey, Arany, Erdélyi János, Kriza, Czuczor folytatott, s amelyet Kodályon-Vikáron-Bartókon és Vargyason át társaival együtt a mi Ág Ti­borunk és egy másik ágon Erdélyi Zsuzsanna tetőzött be, a jövőnek szól. A divatok jönnek és mennek, évtizedek óta a jazz, a rock, a pop messzi nyugatról betörő hul­lámai uralják a találó szóval zenei piacnak nevezett nyilvánosságot, a népdal is roc- kosítva, nemritkán „világzenei” oldatban szokott megjelenni, hogy a mai közönség fülébe hízelegje magát, de ez a hatalmas szöveg- és dallamkincs együtt van, a leme­zek és könyvek konzervdobozába zárva, és arra vár, hogy eljöjjön a nap, amikor a dobozokat fölnyitják, s a jó illatú és -ízű, a lelkeket és a szellemet tápláló ételeket az emberek ismét fogyasztani kezdik. Mint műköltészetünket az Ómagyar Mária- siralomtól, mondjuk, Illyés Gyuláig, hiszen ezt is, amazt is ugyanaz a számtalan változatban tenyésző magyar lélek szülte korának és a jövőnek. Koncsol László

Next

/
Thumbnails
Contents