Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Pomogáts Béla: Kinek, kiknek állítsunk szobrot... (A Wass Albert-jelenség)
Kinek, kiknek állítsunk szobrot.. ankét kezdődött arról, hogy Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolásának milyen következményekkel kell járnia az egész magyarság gondolkodása, nemzeti azonosságtudata, politikai kultúrája tekintetében, a fiatal Wass Albert (tulajdonképpen Ady Endrét, Babits Mihályt, akár József Attilát és Illyés Gyulát követve) az „emberség” és a „magyarság” eszményeinek lényegi egysége mellett érvelve a következőképpen nyilvánított véleményt: „Számomra magyarságom ezt jelenti: mint ember tartozom vérség és lelki alkat szerint egy családhoz s ezt a családot szeretem erényeivel és bűneivel együtt, s javáért munkálkodni életem értelme ezen a földön. Tehát ember vagyok s ezáltal magyar. Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz a magyarságom is. (...) Emberségem az, mely a magyarsághoz, mint családomhoz való viszonyomat szabályozza. De szabályozza egyúttal magyarságom viszonyát a többi népek irányában is, ha nem is mentesen az önzéstől, de mindig törekedve az igazságra. Magyarságom a gyökér, mely hozzáköt földhöz s nemzethez. Emberségem a korona, mely a fa törzsét egyenesen nőni tanítja, s mindig fölfele.” Nem gondolom, hogy ezek a szavak az elvakult nacionalista szavai, ámbár nem tudom, hogy mikor lesz itt annak az ideje, hogy Wass Albert írói munkássága józan, egyensúlyos és méltányos megítélésben részesüljön. Egyszer ennek is el kell következnie.
