Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Tőzsér Árpád: Prokopiosz (vers)
Tőzsér Árpád Prokopiosz Titkos történelem Künn a kékek és zöldek még egymást ölik, s tilos tudni, hogy vezetőik már tárgyalnak, néhány óra, s a két tömeg a császári páros (a féktelen Theodóra s a rafinált Jusztiniánosz) ellen fordul. Prokopiosz kinéz. Konstantinápoly lángban. A keresztény-hellén történész (a bensőt is látva?) így meditál: A gyáva császár a táncos kurvából lett bátor császárné mellén (meg kell hagyni, valóban diadém alá való párna!) reszket. Látszik, szökne, érzi, hogy a vég közel, de menekülésében éppen az akadályozza, akit ölel. Két fél uralkodó szorong hát egy trónon, bizánci Janus, hátulról nézed női, elölről férfiú-anus. - S a mítoszokból rájuk véres korom és por hull. - Feldöntött leküthéből romlott éj olaja csordul. Ni ka! Győzz! Ó, istenek!, ki áldozza s kinek e bégető házak sorát, s mit érezhet az égő áldozat s a kielégülő gyilkos zsarát? A ragadozó düh nem vizslat távolt, és sosem néz hátra, az állat zárt, s ha néz, a külsőt prédának látja. S én, jaj, ott vagyok fizetett néző, hol véres szemekből végleg kipatakzik a nézés, s a sorsom is eldől. Bárcsak levehetném, maszkként, látásom, egyetlenegyszer, vagy hinném irányát, állatként, lecsapó mancsnak! — Lelkek alatt kothomosz: templom, ima és kegyszer, s fölöttük nem Isten városa: béna szimmetria van csak. A történész hangtalan nyüszít, a rozsdás hold a nyakörve, nézi az ég merev lapját, s érzi, nem lesz több könyve. A tettek s a nem-lét tudója koncentrált tettben áll veszteg, rajta a megértés lánca, s rájön, ő mindenképp vesztett.
