Irodalmi Szemle, 2008
2008/3 - Bokros Katalin: A magyar, a cseh és a szlovák irodalom tipológiai összevetése a romantika és a biedermeier korában (tanulmány)
Bokros Katalin tos megismerkedés tágította az irodalom horizontját, és a népdalok fontos motiváló erőként hatottak a nemzeti müköltészet fejlődésére. A népköltészet a mükölté- szet felfrissítésére és nemzetibbé válására szolgált. A nemzeti öntudat kialakulásának jellemző sajátossága, hogy a népi hagyományoknak és kultúrának egyre nagyobb szerep jutott nemcsak az irodalomban, hanem a társadalom más területein is. A haladó értelmiség a nemzeti jelleg hangsúlyozása céljából a népi kultúra és művészet felé fordult. A népdalok felfedezése és gyűjtése világjelenség volt akkoriban, Herder népdalgyűjtő munkássága, a Grimm-testvérek népdalgyűjtői példája, de a hazai énekhagyomány is nagyban hozzájárult a népies költészet kibontakozásához a közép-európai térség irodalmaiban. Népdalutánzatokkal, helyzetdalokkal, a népi versforma alkalmazásával, a népköltészet képi világának felelevenítésével több magyar, cseh vagy szlovák költő próbálkozott (Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Václav Hanka, Ladislav Celakovsky). A XIX. század húszas és harmincas éveiben a közép-európai térség irodalmainak költészetében egyre nagyobb mértékben érvényesültek a preromantikus és romantikus vonások. A hazafias érzés fő erőforrása a nemzeti történelmi múlt volt. A költészetben a múlt dicsőséges és harcos hagyományait pátoszos hangnemben elevenítették fel. A romantikus múltidéző motívum tette népszerűvé a történeti elbeszélő költeményt (Vörösmarty Mihály, Ján Holly). A dicső múlt megéneklésére az epikus költészet bizonyult a legmegfelelőbbnek, amely számos lírai betéttel, romantikus képpel és természeti leírással bővült. A polgárosodó közép-európai irodalmak epikája huzamos ideig ingadozott a verses és a prózai forma között. A regény vagy a prózai elbeszélés még távolról sem érte el a nyugat-európai elbeszélő- és regényirodalom szintjét. A prózai művek túlnyomó többsége ebben a korban idegen müvek fordításai vagy adaptálásai voltak. Magas színvonalú szépirodalmi művek inkább a verses epikában keletkeztek, mint a prózában vagy a drámában. A közép-európai irodalmakban a romantika a nemzeti sors, illetve a nemzeti múlt elemeiből épült fel. A nemzeti lét bizonyításává vált, és megálmodta azt a virágzó, erős nemzeti létet, amely a valóságban sivár és válságos helyzetű volt. A képzelet, az álomszerű valóság segítségével felépített egy múltat, melynek nyomai és emlékei már alig maradtak meg. A dicső múlt visszaszerzése egyben a jelen megszerzését is jelentette. A történelmi tárgyú eposzok mellett népszerűek lettek az elégikus hangú költemények, amelyek hazafias gondolatokat és a kor hangulatát fejezték ki. A klasszikus hagyomány a kor romantikus hangulatával keveredett (Holly, Kollár, Kölcsey, Vörösmarty). A harmincas évek elején a közép-európai nemzeti irodalmakban az epigrammaköltészet felvirágzása figyelhető meg. A költők ebbe a műfajba tömörítették érzéseiket és gondolataikat, az epigramma tömör formájával fogalmazták meg a politikai mozgalom jelmondatait is. A 20-as és 30-as években új műfajként megjelent a balladaszerű verses elbeszélés vagy a románc, amelyen még érződött a német hatás (Bürger, Schiller, Goethe). A népies hangnem mellett pedig már megjelent a polgári értékrendszer ábrázolása is (Garay János, Karol Kuzmány).
