Irodalmi Szemle, 2008

2008/3 - Bokros Katalin: A magyar, a cseh és a szlovák irodalom tipológiai összevetése a romantika és a biedermeier korában (tanulmány)

A magyar, a cseh és a szlovák irodalom tipológiai összevetése a romantika és a biedermeier korában

szemléletet fejez ki, a költői én hangulatát természeti képek segítségével tárja az olvasó elé. Nikolaus Lenau és Petőfi Sándor költészetének közös vonása, hogy mindketten a természeti képek segítségével ábrázolják költői világukat, az emberi érzésvilágot. Míg Petőfi nyelvezete népiesebb, stílusa egyszerűbb, leíró jellegű, addig Lenau romantikusabb, elégikusabb hangú, filozofikusabb és elvontabb gondolatokat fejt ki. Mindketten szívesen foglalkoztak a szabadság gondolatával, és kedvelt versformájuk a dalforma, amely megfelelt a lírai hangulat kifejezésére.

Nikolaus Lenau több költeménye és Charles Sealsfield prózai alkotásai révén az osztrák irodalomban megjelentek az Amerikával kapcsolatos témák, amely- lyel hozzájárultak a korabeli Amerika-kép kialakulásához az európai köztudatban. A korabeli romantikus-egzotikus regények gyakran játszódnak amerikai környezetben, de olyan müvek is megjelentek, amelyek Európa és az Egyesült Államok, azaz a régi és az új kontinens kulturális és társadalmi viszonyait állították szembe, hasonlították, viszonyították egymáshoz.

Adalbert Stifter az osztrák biedermeier kimagasló prózaírója. Nem tesz különbséget nagy és kis dolgok között, a romantikus érzelmek helyett a józanabb életvitelt hangsúlyozza. Hősei kis térségben mozognak, az elbeszélő számára a mindennapok szertartásossága és a környezet fontosabbak, mint a szereplők érzelmi lángolásai. Történelmi regényeiben nem törekedett korhüségre, elbeszélő stílusa újszerű és egyszerű, nem követte a scotti történelmi regényfelfogást. Több hasonlóság figyelhető meg Adalbert Stifter és Božena Némcová prózai stílusában. E két korabeli prózaíró nem különbözteti meg a kis és nagy dolgokat, a „szelíd törvény” szellemében ábrázolják hőseiket, általános emberi törvényeken alapuló kapcsolatokat mutatnak be. A romantikus érzelmek helyett a józanabb, mindennapibb élet megnyilvánulásait hangsúlyozzák az erkölcsi elvek tiszteletben tartása mellett. Némcová ugyanakkor többet merít a folklórból, a népi életvitelből, és gyakran hansúlyozza a nemzeti sajátságokat. Mindketten nagyon ügyelnek a részletek leírására. Stifter terjengősebben fogalmaz, Némcová a leíró jellegű részleteket a cselekménybe építi be.

A XIX. század első felének osztrák irodalmában a romantikus elemek nem jelentek meg tiszta formájukban, a barokkos és keresztény hagyomány mindig ott érződik az irodalmi művekben. A mettemichi reakciós korban pedig már a biedermeier vonásai kerültek előtérbe, amelyek némileg bénítóan hatottak az irodalom fejlődésére. Az osztrák irodalom létezéséről megoszlanak a vélemények, míg az osztrák irodalomtudósok folyamatosan kutatják az „osztrákos” magatartásforma jelenlétét az irodalmi művekben, addig a németországi irodalomtörténészek az osztrák nyelvterületen keletkezett német nyelvű irodalmat az egységes német irodalom részeként tekintik. Az osztrák irodalom kutatásában figyelembe kell venni ennek az irodalomnak a sajátos fejlődését, kultúrtörténeti kontextusát. Jellegzetes osztrákos irodalmi műfajnak számít a népszínmű, amely több évszázadon keresztül uralta az osztrák színjátszást. Több irodalomtudós szerint az osztrák irodalom