Irodalmi Szemle, 2008
2008/3 - Százdi Sztakó Zsolt: Utolsó ítélet (1) (elbeszélés)
Utolsó ítélet (1) meg, és a szent inkvizíció kezére adott. Ki tudja, hányan várták itt sorsukat, ami a legritkább esetben jelentette a szabadulást, hanem a legtöbb esetben a szent tüzet, amit a máglya jelképezett. Voltak köztük aztán olyanok is, akik már évek óta sínylődtek itt, azóta nem látták Isten szabad világát, és beleőrültek a folytonos sötétségbe. Ők egyfolytában bőgtek, akár a vadszamarak, míg az őröknek elegük nem lett, és meg nem regulázták őket. Mások csak csendesen sírdogáltak, és Istent szólongat- ták, hogy miért adott nekik ilyen sorsot. Azoknak, akiket a kihallgatásról hoztak visz- sza, és testüket a végsőkig elgyötörték, már ahhoz se volt elég életerejük, hogy jajgassanak, ők csak nyöszörögtek. A kínzókamrából ide hallatszott a gyötrődő lelkek ordítása. Ezek tehát az elkárhozott lelkek sóhajai, gondolta megrendülten. Amerre csak mentek, mocsokban gázoltak, hisz itt senki se takarított, és így a cellákból a folyosóra folyt ki az ürülék és a vizelet. Ha nem vigyáztak a lépteikre, könnyen előfordulhatott, hogy patkányokra léptek, amik sikítva menekültek előlük. A képet még hátborzongatóbbá tették a foglyok folyosóra kitett hullái, akik a kínzásokba haltak bele, vagy önkezükkel vetettek véget szenvedéseiknek, nem bírván tovább elviselni ezt a kilátástalan életet. Épp egy kordé mellett haladtak el, amire két szolga tett fel egy újabb hullát. Tőlük távolabb egy másik hulla feküdt, és mikor jobban odanézett, elborzadva látta, hogy patkányok lepik el a testet. Ekkor lett elege az egészből, és meg kellett állniuk, hogy kiadja magából az ebédjét. A katona szintén megállt, és úgy nézett rá, mint aki megérti, hogy aki nem szokta, annak a gyomra nehezen viseli ezt a látványt. A misére gondolt, amely két órája ért véget, és a barát a prédikációban olyan érzékletesen festette le a poklot és a lelkekre ott váró kínokat. Talán ő is járt itt előzőleg? Ha valaki most megkérdezte volna, hogy ugyan minek is jött ide, mit keres itt a földi pokolban, ahol azok az elkárhozott lelkek szenvednek, akiket az Egyház ítélt kárhozatra, és nem Isteni ítélőszék, nem tudott volna neki válaszolni. Talán bizony a káröröm, hogy gúnyolja legyőzött ellenségét, aki felett, lám diadalmaskodott? Vagy talán a kíváncsiság, hogy még egy utolsó pillantást vessen ellenségére, és jó érzéssel konstatálja, hogy fölébe kerekedett? Nem, azt bizton tudta, hogy nem ilyen alantas érzések vezették ide, inkább valami tiszteletadásféle, amivel tartozik a legyőzött ellenségnek. Keserű győzelem volt ez, kivált mert tudta, hogy a csillagok kedvezőbb állásánál akár szövetségesek is lehettek volna. így aztán még hosszú ideig fogják gyötörni a rémálmok. Jesús Nazareth gazdag kereskedő volt Toledóból, aki egy fogadalom miatt zarándokolt el Rómába Szent Péter sírjához. Toledóból még gazdagon indult el, de Rómába már durva posztóból készült csuhában érkezett meg, egy zarándokcsoport tagjaként, és nem azért, mert útközben rablók támadták meg és vették el mindenét, hanem azért, mert az út alatt szétosztotta mindenét a szegények és nyomorultak között, és így érkezett meg koldusként Rómába.
