Irodalmi Szemle, 2008
2008/3 - Tóth László: „Szögesdrótra szúrt madár” Vonások két költő arcképéhez: Ozsvald Árpád és Bettes István munkásságáról (tanulmány)
„Szögesdrótra szúrt madár” nyelv adta lehetőségekben, mint jó kétszáz évvel ezelőtt Édes Gergely, ne adj’ isten Varjú János professzor a magyarban, igaz, szerencsére nem az ő színvonalukon). De nem sorolom tovább, hisz messze nem tudnám jegyzékbe venni mindazt, ami hiánytalanul megtalálható költőnk összegyűjtött verseinek Égtengerúsztató című kötetének oldalain. Egy a lényeg: Bettes számára a világ egyetlen kulturális egységet képez („...távoli mondatok / szavak visszhangjában sajátomat hallom”); miközben versei abban a posztmodern térben foglalnak helyet, melyben valamely szöveg jelentése nem bontható ki közvetlenül az adott textusból, hanem azt a magában foglalt „kulturális idézetek” együttese adja. (Lásd ennek okán a „szerző haláláról” értekező Barthes-t.) Bettes opusainak intertextuális vonatkozásai egy olyasfajta folyamatos önreflexiót tesznek számára lehetővé, melynek során személyiségét is - (vers)alkalomról (vers)alkalomra - újrakonstruálhatja. Mégis, a vállalt al- kalmiság, a kimutatható ihletés, a versindító alaphelyzet, a versíráshoz ösztönzést adó, epikusán is elmesélhető alkalom a (vers)nyelv adekvát le- vagy szétbontásával, (a vers) szétcincálásával, a dadogásig - s a dadáig (ha balladát ír, a balladadáig) a halandzsáig, álhalandzsáig vitt, értelmetlen szóegyüttesekbe, betűcsoportokba való transzponálásával vetítődik elénk, s nekünk annak értelmezéséhez sok esetben ebből kell újból megteremtenünk az alaphelyzetet. Ezekben a hangversekben a szavak, szótöredékek, betűcsoportok lexikális jelentése másodlagossá válik, s a hangzás veszi át a jelentés szerepét, a hangzás maga válik jelentéssé. Nem a vers hagyományos elemei (a szavak, lexémák) teszik itt a verset, hanem azok lebontása (betűkre, hangokra), egyfajta betű- és hangritmus szerinti újrarendezése, a versformálás folyamata maga. Ily módon nagy szerep jut a Bettes-versben a véletlennek, az esetlegességnek; opusai sokszor nem egy előre eltervezett alkotói plánum szerint szerveződnek, hanem bizonyos hívószavaktól függ azok alakulása, a kényszertől, hogy a következőket azoknak feleltesse meg vagy azokkal ütköztesse. A saját szövegek idegen szövegekkel keverednek egyetlen versen belül (van négysorosa, melynek csupán a negyedik sora az övé, bár ez is Csontváry- motívumokból épül); sajátos, foltokra alapozó cento-technikát alkalmaz; olyan bohócruhákat illesztget ily módon magához, melyeknek minden foltnyi darabját másmás ruhaanyagból varrták össze. De nyelvileg is a sokféleség jellemzi kötetét: amellett, hogy gazdag egymásmelletiségükben szólaltatja meg a magyar nyelv különböző regisztereit (a narrációtól az emelkedett versbeszédig, a himnusztól a roncsolt szövegekig, bármely korábbi nyelvállapottól a különböző stílusokig stb.), gyakran él az idegen nyelvű betétekkel, szövegrészekkel, idézetekkel, mi több, találunk e kötetében angol nyelvű verseket (Bettes néhány versének fordítását), általa csehül írt versrészeket, szlovákul s latinul(!) írt haikukat és így tovább. Ez a sokféle szöveg(típus)-használat, ez a nyelvek-közöttiség, nyelven-felüliség, a nyelv- használatnak, nyelvkezelésnek ez a szabadsága egy élő és változékony szövegkorpusz, illetve szövegnyelv kialakítását teszi számára lehetővé, amikor a szöveg nyelve maga válik jelentéshordozó, értelmezendő szöveggé.
