Irodalmi Szemle, 2008
2008/3 - Tóth László: „Szögesdrótra szúrt madár” Vonások két költő arcképéhez: Ozsvald Árpád és Bettes István munkásságáról (tanulmány)
Tóth László magyar költészeti kánonok közt, bár verseiben számos fogódzót, eddigi köteteiben egyértelmű minőségeket is kínál hozzá. Már azért is, mert költészete fokozottan - halmozottan? - idéző költészet, mely tele van olyan kulturális utalásokkal, idézetekkel, hivatkozásokkal - horribile dictu: hatásokkal is melyekkel egyúttal saját eszmei-szemléleti-poétikai környezetüket, érdeklődésüket is világossá teszik. Mintha valamibe feltétlenül bele kellene kapaszkodnia a vershez, aminek segítségével - mint cirkuszi légtomász a trapézon - átlendülhet a vers előtti üres tér fölött. Mert a vers létrejötte előtt is üres a tér - mint Peter Brook színházában melyet aztán a költői produkciónak kell betöltenie; s a szöveg is mutatvány, mely formát kerít a megfoghatatlannak. Úgy tűnik, Bettesnek nincsenek előre kimódolt költői plánu- mai, verstervei, mintha szinte kizárólag a pillanatnyi ihletésen, az adódó alkalmon, a váratlan élményen alapuló líra lenne az övé. Munkái olvastán az az érzésünk, bármikor el tudja indítani a versképző folyamatot (minek következtében persze fennállhat annak a veszélye, hogy verse önjáróvá válhat, csak be kell indítania a jól bevált versgenerátorát, azaz a Domokos Mátyás-elnevezte versírógépet; a Bettes-féle „szóbravúrok” „automatizmusaira” egyébként maga H. Nagy is utal). Gyakoriak itt a különböző költő-, író- s művészelődöket és -kortársakat idéző reminiszcenciák, allúziók, utalások, hivatkozások, beemelések, mottók, ajánlások (Bornemisza Péter, llosvai Selymes, Csokonai, Petőfi, Tompa, Thaly Kálmán, Vörösmarty, Krúdy, Kosztolányi, József Attila többrendbelileg, megszólal Karinthy Frigyes egyik ismert, sokat citált versparódiája is, azután Kassák, Hamvas Béla, Weö~es, Somlyó György, Határ Győző, Szilágy Domokos, itt vannak a 20. század második felének magyar prózáját megújító „Péterek”: Nádas, Esterházy, Hajnóczy, továbbá itt van Tőzsér Árpád, Petri György, Vitéz György, Domonkos István, felbukkannak itt Tolnai Ottó rézfaszú baglyai, felsejlik a boldog emlékezetű Sziveri János takony-undo- ra, aztán jönnek a jó barátok és nemzedéktársak: Varga Imre, Zalán Tibor, Fülöp Antal, Finta László, az iródiások: Krausz Tivadar, Tóth Károly, a korán s tragikus körülmények közt elhalt Talamon Alfonz meg Pálovics László, alias Kenya, egy utalás erejéig - „itt hülyekamaszok sem bírták” - A hülyekamasz című pályadíjnyertes, bemutatkozó novelláját követő politikai boszorkányüldözés tapasztalatával az emigrációt választó Czakó József, a képző- és fotóművészek: Dúdor István, Szűcs Jenő, Kurilla Gábor, Nagy Niké és a többiek, a színészcimborák: Csendes László és László Géza, itt van a régész B. Kovács István, a református püspök Erdélyi Géza, az énekes Németh Imre és az előadóművész Badin Ádám; itt van egy-két kínai, s itt vannak a görögök és a rómaiak s latinok: Homérosz, Szókratész, Hérakleitosz, Lukianos, Cicero, Vergilius, itt van Shakespeare, Carducci, Adomo, Pessoa, Sylvia Plath, Dylan Thomas, továbbá Hrabal meg Kundera, s van Bettesnek verse, amely az elátkozott s bolondokházába zárt cseh emigránst, Iván Blatnyt idézi, másutt a kortárs szlovák poézis és nyelv rebelliseit: Eubomír Feldeket és Iván Strpkát, valamint a mesterkedő Stefan Moravcíkot véljük felfedezni, aki valami nagyon hasonlót [is] csinál a 20. századi szlovák költészetben, ugyanúgy tobzódva a szlovák
