Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szalay Zoltán sem maga híresztelje, hogy szerelme a legszebb és legtisztességesebb leány szerte Hellászban. A bor olyannyira gyorsan fogyott, hogy Agamemnón király aggódni kezdett: mi lesz, ha túl hamar felemésztik a készleteiket? Hiszen a háború soká tarthat, nem biztos, hogy Priamosz vára egy-kettő behódol ennek a - lássuk be - nem igazán ösz- szeszokott és egyenetlen seregnek. Honnan veszünk akkor majd valakit, aki borrá változtatja nekünk a vizet?- Dionüszosz megérdemel némi áldozatot — hebegte a hatalmas Aiász, aki hiába volt győzhetetlen birkózó, hiába szúrt át dárdájával akár egy óriás Küklopszot is ezerkönyöknyi távolságból, a bor hamarabb kifogott rajta, mint egy pelyhedző bajuszú lovászfiún. - Még ma éjjel felajánlok egy bikát a pompázatos Dionüszosz- nak, barátaim! Hogy legyen borunk, amivel majd koccinthatunk Ilion romjai fölött! Hiába látta mindenki, hogy a rettenetes Aiász alig tudna már lábra állni, szavai heves üdvrivalgást váltottak ki az asztal körül ülő akháj vitézekből, mely átterjedt a tábortüzek környékére, hamarosan pedig végighullámzott az auliszi fövenyen, még a szendergő tengert is megcsiklandozta valamennyire. Thalpiosz tudta, meddig kell várnia. Hajnaltájt, mikor a győzhetetlen vitézek némelyike már saját hányadékában fetrengett az asztal alatt, mások pedig tüzes szajhák ölét csókolgatták nagy hevesen, s még Agamemnón királyt is úgy elragadta a részegség daimónja, hogy az isteneket káromolva, meg persze a „fattyú Pariszt” átkozva dühöngött, kardjával darabokra aprította az asztalt, szétfröcskölte mindenfelé a finom, érett mükénéi meg spártai bort, a csillapítására érkező zsenge szűzlányokat pedig, akiket maga a knósszoszi ídomeneusz bocsátott rendelkezésére, csaknem megölte, néhányukat komolyan megsebesítette; látta Thalpiosz, hogy Iphigé- nia továbbra is mélán ül a tábortűz mellett, szinte mozdulatlanná dermedve bámulja a kecses lángokat.- Szeretem a szélcsendet - mondta Thalpiosz, leülve mellé. A lány megrezzent.- Attól félek, ha mosolyognék, apám észrevenne - mondta.- Apád most vak.- Azért az asztalt megtalálta, hogy darabokra zúzza.- Valamelyest már lenyugodott. Fekszik a földön, Odüsszeusz mellette van.- Na és a nagybátyám, a másik nevezetes Atreidész, szintén mocskos a részegségtől?- Ő hallgatag, mintha nem is ivott volna, pedig több bor lefolyt a torkán, mint bárkinek az egész táborban.- Szerintem miattam van - suttogta Iphigénia.- Micsoda?- Hát a szélcsend - pillantott fel. Messzire sétáltak, elhagyták az utolsó fekete hajót is, a szigorú sziklatömbök eltakarták a tábort, a részeg tobzódás lármája is elhalkult. A sziklák rései között si
