Irodalmi Szemle, 2008

2008/2 - TALLÓZÓ - Szarka László: Modernizáció és magyarosítás A Lex Apponyi oktatás- és nemzetiségpolitikai olvasatai

Modernizáció cs magyarosítás

tésével függött össze, hogy rendkívül szerencsétlen módon Apponyi a maga népoktatási törvénytervezetében egybekötötte az állami támogatást a „magyar nemzeteszme” szolgálatával. „Mi igenis várunk, követelünk a lelkészektől és tanítóktól az állami támogatás fejében valamit, de semmi egyebet, mint azt, hogy kötelességüket minden irányban híven teljesítsék, és hogy kötelességteljesítésüknek azt a részét, amely egyedül tartozik reánk, ti. az állammal és nemzettel szemben való kötelességnek a teljesítését el ne mulasszák.”6

1907-ben beterjesztett és elfogadott két törvénytervezete közül az 1907. évi XXVI. te. az elemi népiskolák tanítóinak illetményét és az állami népiskolák helyi felügyeletét szabályozta, a második pedig a nem állami népiskolák — azaz egyházi, községi, magán- és egyesületi oktatási intézmények - jogviszonyát, valamint az ezekben az iskolákban tanítók járandóságait szabályozta. Az 1908. évi XLVI. számú harmadik Apponyi-törvény az ingyenes elemi népiskolai oktatást emelte törvényerőre. A törvények oktatáspolitikai alapzatát, célkitűzését tehát egyértelműen az oktatási hálózat fejlesztése, az iskolarendszer fizikai, tartalmi megújítása jelentette.7

Ezzel együtt az is tény, hogy különösen az 1907XXVII. te. jelentős mértékben korlátozta az iskolafenntartó egyházak oktatási autonómiáját, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a görögkeleti szerb és román, illetve az erdélyi szász evangélikus egyház nemzeti jellegű oktatási intézményeiben, valamint az egyházi autonómiát nélkülöző, de nyelvében nemzeti magyarországi szlovák, rutén, horvát iskolákban a törvény nyomán felerősödjenek a magyarosító törekvések.

Nemzetiségpolitikai célok

„A nemzetiségi kérdés tekintetében elég bonyolult volt lelki elhelyezkedésem- írta 1934-ben megjelent Emlékirataiban Apponyi saját korabeli eszmei-politikai pozícióiról. — Minden ösztönöm a Deák—Eötvös-éra hagyományaihoz vezetett. Mindig utáltam mindent, ami akárcsak a méltányossággal is ellenkezett, bárkivel szemben történt légyen. De nem volt energiám hozzá, hogy magamat teljesen kivonjam a Tisza- epochában uralkodóvá vált áramlat hatása alól.”8 A Tisza Kálmán-korszakban kialakult és a századforduló éveiben a Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején nyíltan vállalt - kormányzati szinten is a sovinizmusig eljutó - nemzetállami nacionalizmus ideológiai kelléktárából Grünwald Béla „legszélsőségesebb soviniszta belpolitikai irányát”, valamint Rákosi Jenőnek, a Budapesti Hírlap főszerkesztőjeként hirdetett „harmincmillió magyart” vizionáló birodalmi politikáját említette olyan hatásokként, amelyek eltávolították eredeti, liberális nemzetiségpolitikai felfogásától.

Az általa vezetett Nemzeti Párt 1892. évi programjában korábbi, eredendően liberális felfogását három premissza köré csoportosította. Egyrészt elismerte, hogy a szabadság csorbítása nélkül nem korlátozható a magyarországi állampolgárok anyanyelvének és kultúrájának szabad használata. Másrészt súlyt helyezett a nemzeti egység politikai fogalmának tisztázására. S a magyar nemzet egységén nem „a nyelv szerinti erőszakos magyarosítást” értette, hanem „a nemzet politikai egységét”.

Ennek megfelelően Apponyi - a Deák-Eötvös-féle felfogás híveként - biztosi-