Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - VENDÉGKRITIKA - Hernádi Mária: A becketti magyar ugar
Vendcgkritika csomi tudás fája, és egyszerre az a világvégi utolsó növény, amely már csak arra jó, hogy az ember felkösse rá magát. „Holnap felkötjük magunkat - mondja Beckett Vladimírja a dráma utolsó lapján -, hacsak Godot meg nem jön.” „És ha megjön?” - kérdezi Estragon. „Akkor megmenekültünk”5 - hangzik a válasz. A senki földje a totális hiány állapota, ahol már minden elmúlt, de még semmi nem kezdődött el, ahol nem lehet eldönteni, hogy az ember kifelé vagy befelé, hogy valahonnan vagy valahová tart, csak az a biztos, hogy pillanatnyilag sehol sincs. Nincsenek többé irányok, nincs többé idő. A senki földjén az emlékezés és a várakozás azonosak egymással. A Godot-ra várva végsőkig fokozott elidegenítő mechanizmusaival szemben Jókai Anna ugyan tematikus szinten sokféle eszközzel jelzi az idegenséget, összességében mégis ez ellen hat: elidegenítés helyett inkább közelíti egymáshoz a szereplőket, Godot-t, az olvasót, mindenkit. A becketti történet térre és időre való aktualizálása is az elidegenítés ellen hat, és az emberiségdrámát összemossa a társadalmi drámával. Ez a magyar ugarból lett senki földje gödreivel, szövesdrótjaival, Lidi néniivei és Possóival együtt eleve ismerős táj. A szereplők, bár megváltatlanok, tudnak magukról, tudnak az életük történetéről, a közösség helyzetéről, amiben élnek, és elég sok információjuk van magáról Godot-ról is. Totálisan értékvesztett korban élnek, mégis emlékeznek az értékekre, s pozitívan vagy negatívan, de valahogyan mindannyian viszonyulnak hozzájuk. Ez tehát még nem a végső kiüresedettség eszméletét vesztett világ állapota, mint Beckettnél, de a drámai cselekmények és a drámamüfaj számára mindenképpen kedvező pillanat. Nem tudjuk, hogy az apokaliptikus végidő Beckett vagy Jókai Anna leírására fog-e jobban hasonlítani, de nem is feladatunk eldönteni ezt. Annyi biztos, hogy a Godot megjött nem abszurd dráma, sokkal inkább keresztény tanúságtétel. Jókai Anna Beckett Godot-ra várva című müvét parafrazáló új könyve egy régi történetet mesél el újra. A Godot-ra várva és a Godot megjött nem kiegészítik, de nem is helyettesítik egymást, hanem ugyannak az igazságnak két oldalát - ugyannak a történetnek kétféle értelmezését tárják az olvasó elé. Mert az, hogy a szereplők Godot-ra várnak, aki nem jön és nincs velük, éppúgy igaz, mint az, hogy Godot folyamatosan érkezik az őt várókhoz, és - ahogy Beátus és Beáta, a „boldogok” állítják- már itt van, jelen van. A várakozás térideje azonban mindenképpen a senki földje, ahol el lehet tévedni, sőt, el lehet veszni, de lehetséges a hitbe és emlékezetbe kapaszkodó megmaradás is. JEGYZETEK 1 Beckett, Sámuel: Godot-ra várva. In: Beckett, Sámuel: Drámák. Európa Kiadó, 1970. 95. (Kolozsvári Grandpierre Emil fordítása) 2 Pilinszky János: Pont és haza. In: Pilinszky János összes versei. Osiris, 1996. 175. 3 Jókai Anna: Godot megjött. Széphalom Könyvműhely, 2007. 16-17. 4 Beckett, Sámuel: i. m. 57. 5 Beckett, Sámuel: /. m. 100. Hernádi Mária (Megjelent a Tiszatáj 2007. decemberi számában)
