Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - VENDÉGKRITIKA - Hernádi Mária: A becketti magyar ugar
Vendégkritika spirituális érdeklődése is irányíthatta az emberiségdráma műfaja felé), ezen belül is elsősorban Madách műve, Az ember tragédiája. Madáchi hagyományon alapul nemcsak a történelem megidézése a különböző korok metszetein keresztül, hanem az a nézőpont is, ami az emberiségdráma hősét mint emberpárt láttatja. De míg Az ember tragédiájában a férfi és nő ellentétes pólusok, szembenálló értékek képviselői, addig a Jókai Anna müvében szereplő emberpárok szemlélete és értékrendje alapvetően egyezik - még akkor is, ha jellegzetesen eltérő, férfi és női magatartásformákban nyilatkozik meg ugyanaz az életfelfogás. A harmadik forrás a Jelenések Könyve. Jókai Anna drámájának ábrázolt ideje a világ vége előtti néhány nap, amely a végidőről szóló bibliai jövendölést veszi alapul. A János jelenéseire való többféle, többszintű utalás közül az egyik legfontosabb a vajúdó asszony, Felícia figurája, aki párhuzamba állítható az Apokalipszis rosszal szembeszálló, szimbolikus nőalakjával: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.” (Jel 12,1^1) Felícia születendő gyermekét nem sárkány, hanem a tátongó gödrök készülnek elnyelni, de egy emblémában maga a bibliai fenevad is megidéződik. Az asszony fájdalmai a látvány szintjén ábrázolják a színpadi miliő láthatatlan, lelki történéseit: a világ vajúdását, a megszületni nem tudó igazságot, a határon lét túlfeszített várakozását. Az ördög világból való kivetésének mozzanata mellett az erősödő kopogtatás motívuma is a Jelenések könyvét idézi: „Nézd, az ajtódban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20) A negyedik forrás a középkori misztérium és moralitás színjátéktípusa. Ahogy a misztériumdrámákban, a téma itt is az üdvtörténet egy adott fejezete, jelen esetben az utolsó ítélet. A hierarchikus középkori világkép többszintes színpadát Jókai Anna drámája éppúgy felidézi, mint a moralitások allegorikus történetmondását és elvont fogalmakat megjelenítő szereplőválasztását. A színpad alsó szintjének lakója Sadot, az ördög, a középső szinten áll az ember, akinek leikéért a középkori hagyomány szellemében jó és rossz erők küzdenek, itt zajlik a voltaképpeni cselekmény. A felső szintnek csak az alsó pereme, az angyalok birodalma látható, a fentibb szférákról csak a teret változékonyan megvilágító fény ad hírt. A szereplők jórészt társadalmi csoportok, illetve ezekhez rendelt tulajdonságok, értékek és eszmék képviselői: megjelenik a színen az értelmiségi, a művész, a közgazdász és a pap, a kisnyugdíjas, a családos, a kétkezi munkás, stb. Ezek az alakok a realista regény típusfigurái és a moralitásokból ismert allegorikus maszkok között helyezhetők el: nem konkrét, nem egyedített karakterek, de nem is kizárólag az általuk bemutatott eszmékkel azonosak. A színpadon kavargó alakok színes arzenáljában azonban nemcsak egy jelenkori társadalom aktuális szociográfiai és értékrendszerbeli térképe rajzolódik ki, hanem vertikális irányban a történelmi korok egymásutánja is - madáchi hagyományt követve. Dá
