Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Tóth Elemér: Dolores infemi (A pokol kínjai) (vers)
Dolores infemi A vér szaga, a genny szaga, életein bevert ablaka... Egy éve már! Egy éve már...! Tűröm, járom a golgotám... Dolgozni kéne. így kelek. A hajnalok ébresztenek otthon. De itt ugyan minek? Csupasz vagyok, mint a liget fái. De én kívül-belül. Vén vállamon szemérem ül... Fut az idő, és délután megérkezel. Nézlek bután. Gyönyörű vagy, akár a nap, beragyogod a falakat. Ahogy belépsz, az arcodon átsuhan: Ez itt a pokol? Mert orrba csap a genny szaga, a rothadás bűze maga. S mivel a bűzgóc én vagyok, ki elevenen rothadok, arcodra lopod mosolyod, s hozott híreid sorolod: „Szőke hívott, a cimborád, Mács Jóska is telefonált...” - Közben rakod a könyveket fejemhez, s nyeled könnyedet. „Cselényi, Tőzsér keresett” - emeled rád a szemedet. „Koncsol Laci is üdvözöl...” Szinte hallom a mély gödör hangját, mely a szívembe ás, mert csupa-csupa biztatás. „Egy éve már...” - mondogatod. „Kinyithatod az ablakot...” - felelem én a kezedet szorongatva: puha, meleg... A tekinteted fölragyog, emlékek útján andalog. Akárcsak én. Fagyott virág. Jön ránk a tél, fagyot kiált! Ücsörögsz, vagyunk, hallgatunk. Aludnék - de nem alhatunk.
