Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Tóth Elemér: Dolores infemi (A pokol kínjai) (vers)
Tóth Elemér Az erkélyen egy kis veréb veri a csendet szerteszét... Elmégy. „Holnap újra jövök” - mondod s mosollyal öntözöd a keserűt - hiányodat. Behajlik rám az alkonyat. Egy éve már. Egy éve már! Tűröm, járom a golgotám. Elmégy. A lépted ott kopog a folyosó öreg, kopott linóleumán. Hallgatom, és örülök a dallamon, amelyet kipp-kopp lépteid távozóban idéznek itt. Mennék veled, de nem lehet. Nővér szívja a véremet. Elszáll belőlem az öröm, az ágyam lett a börtönöm. Hány napja már? Egy éve már! A szívem összevisszajár... Öt orvos jön, és mind morog, akár a rossz komondorok. Nézik, nézik a sebemet... Nem szólnak - csak hümmentenek. A vér szaga, a genny szaga, életem bevert ablaka. Hány napja már? Egy éve már! Tűröm, járom a golgotám. Varjak sírnak. Deres határ. Fagyott virág. Tavaszra vár. A vér szaga, a genny szaga... Micsoda nyomott éjszaka les rám megint. S a hajnalok, azok a rablólovagok, minden kincsemet elviszik, mert minden perc jó vért iszik. Jó vért! Igen! A véremet. Fogy az időm. Megy. Lépeget. Meddig megyen? Hová megyen? Haza! Haza! Hogy ott legyen idejében. Ott a dombon! Hol a harang imát mormol...
