Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Tóth Elemér: Dolores infemi (A pokol kínjai) (vers)
Tóth Elemér Dolores infemi (A pokol kínjai) Mentő vijjog, szalad, szalad, vérem folyik, piros patak. Ezernyi drót. Kinyílt a seb? A rongyaim mind véresek. Nővérek futnak. Orvosok kérdezgetnek: ki, mi vagyok? Ezernyi drót, ezernyi szín, lüktet, dübög bennem a kín. Aztán egy mészáros nekem ugrik, s kinyomja a belem. Nem bánom. Föl se szisszenek. Köröket látok, reszketek. Végül az ágy rohan velem folyosókon, emeleten. Hány perce már? Hány napja már? Fekvőhelyem ócska batár. A szemek mind hideg kövek. „Szerencsés fickó az öreg!” Az orvos mondja. Hallgatok. Még szédülök. Még vak vagyok. Hány napja már? Egy éve már! A szívem vén, beteg madár. Csak nézek ki az ablakon. Jössz-e megváltó alkalom? Nővér zizeg ágyam fölött, mézes mosolyba öltözött. „Most lemosom, hogy délután csinos legyen...” Nézek bután. Kinek fontos? Nem kérdezem. Hajszálon múlt az életem. A poklok kínja szakadt rám. Nem mondta senki: Maradj, várj! Nem mondta senki - dől a vér. „Alighanem valami ér
