Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Pomogáts Béla: Szimbólumok fogságában (esszé)
Pomogáts Béla Szimbólumok fogságában A politika világa nemcsak a valóságé, hanem a vágyaké, az emlékezeté, az álmoké is, akár azt is mondhatnám: legalább annyira, mint az irodalom. Egyszersmind a szimbólumok világa, minthogy az emberek, az emberi közösségek, akár egész nemzetek gondolkodását, érzéseit, következésképp cselekedeteit igen gyakran a szimbolikus értelemben használt törénelmi események alapozzák meg. Nemegyszer maga a nemzeti történelem sem a valóságra és az elfogulatlan és tárgyszerű tudományosság megállapításaira épül, hanem ezekre a szimbolikus értelmezésekre: a nemzeti önkép mitikus értelmű szimbólumaira. Jelképes értelmet hordoznak a nemzeti himnuszok, a nemzeti címerek, a nemzeti ünnepek, a mi esetünkben például Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szó- zata, a szentkoronás vagy a Kossuth-címer, március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a. Vagy éppen a nemzeti történelem nagy alakjainak: Szent Istvánnak, IV. Bélának, Hunyadi Jánosnak, Mátyás királynak, Bethlen Gábornak, II. Rákóczi Ferencnek, Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak az öröksége. És ez a jelképekben gazdag történelmi emlékezet természetesen fellelhető a többi közép-európai nemzet, a velünk szomszédos vagy velünk együtt élő szlovákok, románok, szerbek, kárpátukránok esetében is. Ok is a nagy nemzeti szimbólumok sugallata szerint gondolkodnak önmagukról és persze szomszédaikról. Léteznek jelképes értelmű történelmi események (vagy hősök), akiknek örökségét együtt tudjuk vállalni ezekkel a szomszédainkkal: ilyen Mátyás király, ilyenek a törökellenes honvédő háborúk. A legtöbb esetben a nagy történelmi jelképek mégis egymással szemben érvényesek: II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos nem ugyanazt jelenti a magyaroknak mint a románoknak vagy a szlovákoknak (annak idején láttam Brassóban, az egykori hímeves városházán egy történelmi kiállítást, amely Erdély fejedelmei között románként tartotta számon „Gavril Bethlent” és „Gheorghe II. Rákóczit”, ugyanakkor szlovák felkelővezérként „František II. Rákóczit”!). Ennyiben a nemzeti szimbólumok világában máris tetten érhetjük a hagyományos nemzeti ideológiák és történelemképek következményeit. A nemzeti szimbólumok igen nagy hatást gyakorolnak az emberek: egész nemzetek gondolkodására és identitására, mi több, ennek az identitásnak talán a legfontosabb tényezőit és megalapozóit jelentik. Természetes dolog, hogy az emberek nagy része nem elmélyült históriai tanulmányok és megfontolások következtében alakítja ki a maga nemzeti tudatát és főként érzelmeit, hanem leegyszerűsített
