Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (20)
Grendel Lajos készítik a talajt a század legnagyobb magyar utópisztikus-szatirikus regénye, Szath- mári Sándor Kazohiniája számára. S ha nem is a szatirikus utópiák, Karinthy mesterműve mégiscsak egy regény, az Utazás a koponyám körül (1937). 1936 tavaszán az írót súlyos betegség támadta meg, agydaganat, amelyet néhány hónappal később a világhírű svéd agysebész, Herbert Olivecrona, műtéttel távolított el Stockholmban. Az író gyógyultan tér haza, s hamarosan megírja élete legnagyobb kalandjának történetét. Ez az írás, bár bőségesen él a riportregény kínálta stíluseszközökkel, jóval több holmi szokványos riportregénynél. Történetbonyolítása tele van ugyan hatásos fordulatokkal, de egyszer sem csúszik át hatásvadászatba. Persze, ahhoz túlságosan is nagy a tétje: a főhős élete forog kockán, a főhős pedig ezúttal nem Gulliver, hanem maga az író, személyesen. Karinthyt ezekben a drámai hónapokban sem hagyja cserben az iróniája, hol játékos, hol évődő humora, ám mindez egészen más fénytörésben mutatkozik itt, mint többi művében; csak amennyire a drámai helyzet komolysága érvényesülni engedi. A regényben sokkal inkább a gondolkodó és lélekbúvár író érvényesül, az entel- lektüel, a természettudományok csodálója, akit kíváncsisága és tudásszomja a nemlét előszobájában sem hagy el. Az önmagát kívülről is szemlélni képes entellektüelé, aki abba a nem mindennapi helyzetbe sodródott, hogy hőse lehet egy regénynek, amelyet az élet írt. Nem sokkal a sikeres műtétet követően felidézi és újra átéli hátborzongató kalandjának viszontagságait, s lejegyzi azokat annak tudatában, hogy az ő elbeszélő ideje és az elbeszélt idő közötti távolság igen rövid még. De éppen ennek a viszonylag kis távlatnak köszönhetően lesz friss és eleven a regény minden egyes epizódja. Az Utazás a koponyám körül számvetés is. Benne a nyers matéria minduntalan írói reflexiók tárgya is lesz. Karinthy azonban a reflexiókat nem fölébe rendeli az élményeknek, hanem kiegészíti velük azokat, megőrizve az élmény elsődlegességét. A Gulliver-prózákkal ellentétben, az Utazás a koponyám körűiben nyoma sincs elsietett- ségnek, másfelől az író a túlírás és túlmagyarázás kísértésének is sikerrel ellenállt. Az ilyesmit szokás remekműnek nevezni. Karinthy Frigyest tekintette szellemi apjának egy méltatlanul ritkán emlegetett, s a kánonokból rendre kifelejtett író, Szathmári Sándor (1897-1974), akinek Kazohinia (1941) c. regénye az utópisztikus-szatirikus irodalom világirodalmi rangú műve. Miként Karinthy két regénykísérlete, a Kazohinia is gulliveriáda, de amazokkal ellentétben nem csupám kísérlet egy műfaj magyar meghonosítására, hanem teljes értékű, minden részletében következetesen végiggondolt és aprólékos műgonddal megkomponált regény, amely meglehetősen társtalanul áll irodalmunkban. Távoli rokonaként legföljebb Déry Tibor két évtizeddel későbbi regényét, a G. A. úr X-bent említhetnénk, de tényleg csak távoli rokonként, mivel a Kazohinia Déryénél elvontabb regényvilága mentes bármiféle, korunk társadalmi rendszereire vagy ideológiáira való allegorikus áthallásoktól. A G. A. úr X-bent eszünkbe nem jutna tudományos-fantasztikus műnek aposztrofálni, míg a Kazohinia erre a minősítésre is joggal szolgálhat rá.
