Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (20)
Grendel Lajos Magyar líra és epika a 20. században (20) ÍRÓK A KÖRÖN BELÜL - KÍVÜL „Mindig vonzott, hogy igyekezzem a körön belül kívül maradni; azzal a naivitással, hogy így következetesebben maradhatok elkötelezett az emberrel szemben, akármilyen arculatát mutatja.” Mészöly Miklós írta a fenti sorokat az 1975-ös Alakulások c. kötete fülszövegében. Ebben a fejezetben azokkal az írókkal és főbb műveikkel kívánok foglalkozni (távolról sem a teljesség igényével), akik valamilyen okból kimaradtak modem irodalmunk kánonjaiból, vagy benne vannak ugyan, mégis kívül vannak az uralkodó trendeken és áramlatokon, akiknek a szerepe és jelentősége vitathatatlan, mégis, kevés kivételtől eltekintve (Weöres Sándor és újabban talán már Szentkuthy Miklós is), az irodalomtörténet-írás, ha nem is mellőzi teljesen, de legalábbis elhanyagolja munkásságukat. Mészölyre ez persze ma már nem érvényes, hiszen a nyolcvanas évektől kezdve nagyon is a „kör” centrumában foglal helyet, s munkásságát könyvtárnyi irodalom méltatja. A körön belül kívüli írók (költők) sem zárt, sem laza csoportot nem alkotnak, valamennyi külön-külön sziget modem irodalmunkban; nem iskolateremtő alakjai irodalomtörténetünknek. Ők a megkerülhetetlen kivételek, afféle irodalmi csodabogarak. Müveiket némi tanácstalansággal fogadta (és fogadja ma is) irodalomkritikus és irodalomtörténész egyaránt. Hűvös és tartózkodó, kicsit nyögvenyelős elismeréssel. Irodalmi csodabogaraink között népszerű alkotók és kevesekhez szólók egyaránt találhatók. A legtöbb bosszúságot azzal okozzák, hogy normaszegők, hogy műveik nem felelnek meg néhány alapvető műfaji követelménynek, s még nagyobb bosszúságot azzal, hogy ennek ellenére sem nevezhetők dilettánsoknak. A körön belül kívüli írók sorát Karinthy Frigyes (1887-1938) nyitja a század elején. Nincs még egy írónk, akinek a munkássága annyira szerteágazó lenne, mint az övé. A nem főhivatású olvasókat ez sosem zavarta. Népszerű volt életében, népszerű maradt halála után is, bár az így írtok ti (1912) és a Tanár úr, kérem (1917) kivételével nagy tömegek nem olvasták könyveit. Annál inkább hírlapi cikkeit, humoreszkjeit és krokijait. Elsősorban humoristának tartották, és sokan ma is humoristának tartják, de hogy ez egyoldalú és leegyszerűsítő kép munkásságáról, már a kortársai is tudták. De, némi joggal, azt is szóvá tették kortársai, hogy szétaprózza, aprópénzre váltja nagy tehetségét.
