Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - JÓKAI ANNA KÖSZÖNTÉSE - Jókai Anna: Irányban maradni (esszé)

Jókai Anna

Az író felelőssége nagyobb, mint a lesüllyedtségében, ínségében ügyesen manipulálható többieké. Elvágyódás persze támadhat idillikusabb tájakra, szerencsésebb történelembe - de kibújni a sorsból lélekvesztés nélkül nem lehetséges.

„Az embernek ott kell maradnia, ahol van. Az a helyzet, amelyben vagyunk, nem véletlen: a világ szorította körénk... A szökés nem segít, itt kell kitartanunk.”

Van méltó írói magatartás, van minta:

„A magyar író feladata a világi hatalom tobzódásában vele szemben is helytálló szellemit megteremteni. Ha kétféle hatalom, temporális és spirituális közül az egyiknek meg kell alázkodnia a másik előtt, ne az alázkodjék meg, ami Istenhez közelebb áll.” Ha semmit nem, de legalább ezt megértené számos jeles literátorunk, talán nem tartanánk ott, ahol ma tartunk... Vagy ha mégis reménytelen a küzdelem: akár a gyufa, villanás után elpusztulva bár, a szuroksötétben jelet adhatunk a menekülőknek...

Németh László azonban hitt abban, hogy a létóceán háborgó vizein hajózva van part és van irányt jelző égi csillag, csak fel kell rá nézni a magasba. S ugyan bárkánk - a magyar bárka - bordázata rémisztőén recseg-ropog, lazulnak az eresztékek, de nem vagyunk hajótöröttek. Még nem. Igaz, veszedelmesen csábító a téveszme szülte partvidék, a „Fata Morgana”, a tűzijáték szétrobbanó sziporkacsillagai. Nincs rettenetesebb, mint hurrázva rohamozni meg a semmit, és utána sorra beleveszni a habokba, miközben a kalózkapitány diadalmas vigyorral a halálfejesre cserélt lobogó alatt a fenntartott mentőcsónakba büntetlenül átszállhat.

Sem a céltalanság, sem a hamis cél nem ad értelmet az életünknek. Sem az individuumnak, sem a nemzetnek, sem a Földnek.

Élni csak akkor érdemes, ha a Kozmosz Ura nem tréfamester, s az Univerzum nem szellemi fogyatékosnak vagy éppen szörnyszülöttnek lökött minket a világba. Akkor pedig van honnan, van merre, és van miért.

De ehhez a hosszú úthoz a robotkormány nem megbízható. A kormányos figyeljen a navigátorra, s bizonyos mértékig a magunkválasztotta jól képzett kapitány is hozzá igazodjon.

...Merünk-e navigátorok lenni - az iránytű és az ég között cikázó éber pillantással — van-e hozzá tudásunk, bátorságunk: ez az írástudók felelőssége. A Németh László-i örökség. Mert a szerződtetett szalonzenekar tagjai ugyan ideig-óráig elszórakoztatnak, elodázhatják a pánikot, vészhelyzetben elandalíthatnak, de végül ők is együtt fulladnak a minden rendű és rangú utasokkal.

Nagy vihar van. Szemetet hord a szél, folyamatosan az arcunkba vágja. S mi, magyarok, ott vagyunk, éppen a vihar közepén.

Mi a teendőnk? Irányban maradni. Ez a legnehezebb, de a legfontosabb is. így élheti túl a remény a kísértő kétségbeesést.