Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Csicsay Alajos: Lacza Tihamér Tankönyvek hősei I. c. kötetéről

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

A könyv másik felében nagyító alá teszi az ókori Róma, Kína, India tudósait, az arabokat, külön fejezetben Córdoba gondolkodóit, végül eljut a korai középkorba, majd munkáját a XIV. fejezettel zárja, amelynek A kolostoroktól az egyetemekig címet adta.

A középiskolai tananyag folytán a rómaiakról általában az a hamis kép alakult ki, hogy amolyan, a szellemi értékek eltulajdonítására hajló nép voltak. Kényelmesebbnek tűnt számukra kultúrájukba átemelni a görög irodalom és tudomány elért eredményeit, mintsem azon fáradozni, hogy merőben újat alkossanak. Meglehet, igaz ez az irodalmukra, de arra is csak részben, mert ők nemcsak a görögöktől, hanem más népektől is átvettek minden olyan szellemi értéket, amely Róma, azaz a birodalom érdekét szolgálta. Ugyanis a lelkivilágukat az „erkölcsi felsőbbség” eszméje hatotta át. Szinte mindent a dicsőség, Róma magasztalásának a szolgálatába állítottak. Ok már nem zárt városállamokban éltek, hanem egy hatalmas multikultúrájú birodalomban. Ezt tükrözték kikövezett útjaik, fényűző palotáik, vízvezetékeik, csatornahálózataik, és így tovább. Más dimenziókban gondolkodtak, mint a görögök vagy az általuk meghódított (legyőzött) népek, akiknek nemcsak a földjét kebelezték be, hanem mint utaltam rá, a szellemi értékeiket is, ahogy Tihamér írja könyvében, leginkább műszaki ismereteiket, amelyeket aztán rómaivá formáltak át, saját szükségleteikhez igazítva azokat. Ezt Tihamér nagyon tömören mutatja be a Marcus Vitru- vius Pollioról (Kr. e. I. sz.), Caesar hadmér-nökéről felvázolt fejezetben, aki tíz könyvet írt az építészetről. Minden, ami e tekintetben érték volt Rómában, megtalálhatók Pollio könyveiben.

Idősebb C. Plinius Secundus (Kr. u. 23-79), aki császári prokurátorként bejárta az egész birodalmat, „Természettörténet” című munkáival tette nevét maradandóvá. Szoktak is rá hivatkozni a későbbi korokban, ám Tihamér nem mulaszt el figyelmeztetni bennünket gyakori pontatlanságaira és tévedéseire. (Ezért említettem, hogy könyvének nem minden szereplője volt lángelme.)

Nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy mennyire ínyencek voltak a rómaiak, ezért szükségesnek tartotta kiemelni Lucullus (Kr. e. 115-^19) és Apicus (Kr. e. 25- Kr. u. 35) személyét, akiket akár a gasztronómia megteremtőinek is tekinthetnénk. ízekben és mennyiségében gazdag étkezésre szokás mondani, hogy lukulluszi lakoma. Nem tudom megállni, hogy erről ne jegyezzem meg Kosztolányi véleményét, amit egyik riportalanyával mondat ki: „Meg vagyok győződve, hogy ma a legegyszerűbb polgári e- béd is dúsabb, ízesebb, mint ezek a legendás lakomák voltak”. (Megjelent a Pesti Hírlapban, 1927. január 1-jén.) Azt hiszem, nekünk sem sok örömünk származna egy- egy Apicus-recept szerint elkészített ebédből. Abban viszont egyet-érthetünk Ti- hamérral, hogy a római legfelsőbb réteg tagjai, „akárcsak napjaink újgazdagjai, a leg- bizarrabb módon igyekeztek felhívni magukra a figyelmet...”.

Iulius Caesarról (Kr. e. 100-44) sok mindent elmond, ám kétségtelenül legnagyobb érdeme a Kr. e. 46-ban elrendelt naptárreformja volt, amelynek elkészítésével az alexandriai Szoszigenészt bízta meg. Tehát egy görögöt, nyilván okkal.

Az ókori kínai kultúrának két képviselőjéről emlékezik meg a szerző, mégpedig