Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Csicsay Alajos: Lacza Tihamér Tankönyvek hősei I. c. kötetéről
KÖNYVRŐL KÖNYVRE ma már inkább csak telefonon teremtünk kapcsolatot, azaz hogy keresem fel én, elrabolva tőle jó néhány értékes percet. Ilyenkor érdeklődve hallgatom okfejtéseit egy-egy közérdekű témával, néha mások véleményével kapcsolatban a szép- és tényirodalom állapotáról, oktatásügyről vagy más közérdekű problémáról. Ugyanakkor észrevehetően ő is kíváncsi az én mondanivalómra. Eddig két munkájáról írtam recenziót, egyik: A mi 20. századunk, amelynek társszerzője volt, a másik a Bűvös táblázat (alcíme: A kémiai elemek kultúrtörténete- önálló munka). Nem tartom szükségesnek, hogy a többi kultúr-, illetve tudománytörténeti könyveit felsoroljam, akit érdekelt, megvette, elolvasta, vagy tán áttanulmányozta, mert nem mindegyik könnyű olvasmány, ám ennek ellenére a szó nemesebb értelmében szórakoztató. Számomra azért, mert a szerző nem egy szálon gombolyítja mondanivalójának fonalát, inkább labirintusra emlékeztető, hálószerű szerkezeteket sző, amelyekben ezernyi találkozási pontot rak le. Ilyesfélékre szokás mondani: összefüggések. Persze hogy azok. Az emberiség által megismerhető, eddig felépített és majdan felépíthető világban minden mindennel összefügg. A tudományos ismeretterjesztés műfaját művelő írónak éppen az a feladata, hogy olvasói kezébe adja Ariadne fonalát, azzal a különbséggel, hogy ez a fonál nem ki-felé segíti az embert az útvesztőből, hanem éppen fordítva. Arra ösztönzi, hogy le-gyen bátorsága abba beljebb és beljebb merészkednie. Az ismeretterjesztő író nem egyszerűsíti le az ismeretrendszereket, de nem is bonyolítja túl. Úgy próbálja meg a tényeket közérthetővé tenni, hogy közben gondolatokat indukál. Ezért a mestersége közel áll a (jó) pedagóguséhoz, no meg a szépíróéhoz is, amennyiben sajátos jelrendszert is alkalmaz. Persze az avatott ismeretterjesztő. Lacza Tihamér pedig az. A Tankönyvek hősei című munkáját több kötetre tervezi. 2008-ban jelent meg a Lilium Aurum Kiadó gondozásában az I. rész, amelynek Thalésztől Pisanóig alcímet adta. Vele hozzávetőlegesen 1800 esztendő tudománytörténetét tárja elénk. Minden igyekezetével arra törekszik, hogy az általa választott témakör iránt érdeklődők figyelmét a természettudományok ókori (részben középkori) felfedezőire és művelőire irányítsa. Ugyanakkor tudatában van és az olvasóval is tudatosítani kívánja, hogy a könyvében szereplő egykori (ritka kivételtől eltekintve) lángelmék, nemcsak természetkutatók voltak, hanem sokan közülük egyszerre filozófusok, orvosok, lélekbúvárok, kézművesek (művészek), csillagászok, történetírók, szépírók és zenészek is. Tehát polihisztorok, ami korukban minden gondolkodótól elvárt volt. Különös gondot fordít arra, hogy alapfogalmakat rögzítsen az olvasók emlékezetében. Sok ilyent lehetne felsorolni. Egyik például a logographosz (történetmesélő). Hérodotoszról köztudott, hogy az volt, de az már kevésbé, hogy a logographoszok a városokat járták és zenekísérettel mesélték a történeteiket. Ugyan kinek ne jutna róluk eszébe a mi Tinódi Sebestyénünk? A másik fogalom a görög demokrácia, mint társadalomépítő minta jutott el hozzánk és követendő példaként röpköd mindennapi beszédünkben, csak a fonákját nem tudatosítottuk, aminek áldozatává vált Szókratész. Tegyem hozzá, hogy a
