Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - TANULMÁNY - Czapáry Veronika: A tükröződés kettőssége Nárcisszus és Echo nimfák pszichéjében (tanulmány)
Czapáry Veronika magától való elidegenedésen, ezért tudja mindvégig annyira szeretni önmagát. „Nárcisszus libidóját mindig visszavonta énjébe a külvilágtól. Már azelőtt végzetesen nárcisztikus volt, mielőtt az erdei forráshoz ért volna. Felülmúlhatatlanul szerette (volna szeretni) önmagát. Vajon az önszeretetről szóló történet az önismeretről is szól?” (Halász, ILA) Az ókori törzseknél nagy szerencsétlenségnek tartották, ha valaki meglátta saját tükörképét. Nárcisszus anyját Leirokének hívják, a Nárcisz nevű virágot, a piros-fehér pártás nárciszt pedig leironnak a görögök. N. tehát az anyja nevét kapta és nem tagozódott be oda, ahol mindenki az apa nevét kapja, a hagyományos rendbe, amit megörököl. A népi hiedelemben „A betegszobában letakarták a tükröt, nehogy a legyengült lélek gyanútlanul odamenjen, aztán meg ne tudjon visszatérni. De ott is letakarták a tükröt, ahol valaki meghalt, mert a lélek visszatérhet, most már kísértet formájában, és magával viheti valamelyik családtagot." (Hohini Prijá dévi, ILA) Az ókori népek nagyon féltek attól, hogy elvesztik a tükörben a lelkűket, és elviszi az a valami. Az őrület, a pszichózis? És megérezték a tükör-stádium dráma jelentőségét: „Egy éves korukig a kisgyerekeket egyáltalán nem engedték tükörbe nézni; azt gondolták, még nagyon gyengék, nem tudják elviselni, ha a lélek egy időre elhagyja a testüket, és beleköltözik a tükörbe. ” (Rohini Prijá dévi, ILA) Echo és Nárcisszus, a szerelmesek, a mást szeretők, az ikrek, a regressziós ismétlés áldozatai, nem tudnak kitömi, felemészti őket a rögzülés. Összefoglalva Nárcisszus a boldog öntudatlanság állapotában élt, magában a tudattalanban, származásáról mit sem tudva és nem kérdezősködve a miértek után. Echo pedig az átoktól ébredt öntudatra, és ez főképpen fájdalmas volt neki. Mindkettőjüknek a valós megismerése, a szembeszegülés, lázadás, majd a túlzott elburjánzás, ami sorsuk felé vezette őket. Ez a realitáselv könyörtelensége, melyet a görög mitológia számos története páratlanul tud visszaadni. Az emberi psziché borzalmaitól a tudattalanban lévő őskövületekkel való szembenézés az, amely megszabadít minket. Ezért szédületes az, hogy ezt a hatalmas erőt Freud felfeldezte, azt az erőt, melynek puszító és jótékony voltáról megannyi csodálatos mitológiai őstörténet született. Nárcisszus elhárító mechanizmusai főként az ellentétbe való fordítás: először elutasítja a nimfákat, aztán rajong önmagáért, Echoé az átfordítás: az elérhetetlen szerelem fájdalma, mely apja és Nárcisszus iránt egyaránt dúlt, de paradox módon Nárcisszus és Echo ugyanabba a valakibe voltak szerelmesek, Nárcisszus nimfába. Az egyiknek ez egy imágó volt, a másiknak pedig egy valós selftárgy. A tükör, mely tükröződésében éppen önmagát nézi, mint tükröződő én és éppen ebben a tükröződésben válik skizofrénné. Lacan zseniálisan felismerte ezt, amikor bevezette az imágó foglamát, azt az imágóét, mely tükröz és pusztít égen és földön és hamis álarcokba bújtatja a pszichét, akinek a társadalomnak nevezett szervezetben lévő mások által precízen meghatározott helyén kívül fogalma sincs, hogy ki is az önmaga. Camus és a modemitás számos nagy elméje megfogalmazta azt az ürességet, amelyet Lacan szadisztikus és egész társadalmakat átfogó nárcizmusnak nevez. Va
