Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - TANULMÁNY - Czapáry Veronika: A tükröződés kettőssége Nárcisszus és Echo nimfák pszichéjében (tanulmány)

A tükröződés kettőssége Náreiusszus és Echo nimfák pszichéjében

leszeretett. Az elsődleges nárcizmus révén az önmaga iránti szerelem vérfertőző viszonnyá vált a tükörbe nézéskor, belenéz az apa és anya mélyére, mi is van ott?, és onnan az Alvilág vizei felé vezet egyenesen útja.

Tragédia? Súlyos meghasonlás és büntetés Nárcisszus része, mert egy olyan családba született, ahol az anya túlszerette. Echo apja, pedig túlságosan csalafinta, hazug, sőt „perverz” volt, hiszen egy normális apa nem kéri fel lányát, hogy álcázza a szeretőivel való kalandjait. Ferenczi Sándor részletesen bemutatta ezt Felnőttek „gyermekanalízise” című tanulmányában, hogy egy gyermeki ragaszkodást a felnőttek a tudattalan szintjén szexuális vágyakozásnak értenek. Echo és Nárcisszus mindketten a túlzások áldozatai és mint minden családban, a gyermekek lekövetik a szülőket. Az apa és anya bűne áttevődik és hagyományozódik évtizedekig, esetleg évszázadokig családról családra, míg nem a kör előbb-utóbb megszakad, ha megszakad. Szerencsés esetben a pszichoanalízis, Freud találmánya az, ami egyedül képes a csomók felbontására. És a feloldozásra.

Lacan szerint a tudattalan maga a nyelv, így Echo jelképezi a tudattalant, ami nem akarta Nárcisszust az elsődleges nárcizmus állapotában tartani, az átok által a felnövésre kényszeríti, a felnövés fájdalmas, sőt bizonyos esetekben egyenesen halálos.

A szerelmi kettősben Echo csak visszhangozni tudja a másikat, azaz a helye valaminek, ami nincsen, Nárcisszus pedig a másikürés képének az áldozata lesz. „A vágy éppen a jelölő [signifiant] szenvedélye, azaz a jelölő hatása a lényre (animál), amelyet megjelöl, s amelyből a nyelvhasználat egy szubjektumot teremt - nem egyszerűen decentrált szubjektumot, de olyan szubjektumot, amelynek sorsa az, hogy kizárólag egy önmagát ismétlő jelölőként, azaz megosztottként tartsa fenn magát. Ebből ered a másik formula: az ember vágya (ha mondhatjuk ezt így) a Másik vágya. ” (Jacques Lacan, 1993b, pl4) Nárcisszus pszichózisba zuhan a tükrön át, Echo tárgy- szeretete öngyűlöletté fajult, ezért elveszti hangját (túlzott infantilis tárgysze-retet), végül ő is meghal, elenyészik, a bánat lassan megöli. „Echo esetét manapság kevéssé lennénk hajlamosak isten(nő)i bosszú következményének tartani. Inkább olyan sorscsapásnak tulajdonítanánk, amelyet tudtán kívül a hősnő maga idézett elő. ” (Halász, ILA) Nárcisszus és Echo viszonya tehát a vágy lehetetlensége és a vágytárgyak találkozásának példája, melyek elcsúsznak egymás mellett és ezáltal mégis reprezentálhatják pontosan egyMASt. Az a szünetjel, amelyet a lacani pszichoanalízisben Hamlet tragédiája folytán a jelölő szenvedélyének üres helye jelképez, a másiknak egyszerűen nincs másikja, ilyen egyszerű. Azt se felejtsük el, hogy N. inni akar a vízben, szomjas, orális szükségleteit akarja kielégíteni, amit előtte sosem tett meg, és állítólag Echo nimfa vezette erre az útra. Nárcisszus a szem, a látás, Echo a hallás és beszéd csapdája. Az önismeret a tudatosság felé vezet és veszélyes. Ennél már csak a tudattalanba való beleesés veszélyesebb. Ők tehát saját családi hálójukból kikerülni akaró, de nem tudó lények. N. pszichózisa a tükrön való átlépést vonja maga után.11 Mivel gyermekkorában nem megy át az ön