Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (27) A magyar epika formanyelvének megújulása (Duba Gyula, Dobos László, Sütő András, Bálint Tibor, Szabó Magda, Sarkadi Imre...)
Grendel Lajos dalmunkban, melynek népszerűségét nemcsak Sánta Ferenc Húsz órájának sikerén mérhetjük le, hanem a Fejes és Sánta prózájától máskülönben igen távol eső Mé- szöly-prózán is. Ennek a regénytípusnak a határait Cseres Tibor (1915-1993) tágította tovább, művészileg a legmeggyőzőbben a Hideg napok (1964) c. kisregényében és az ennél jóval terjedelmesebb Parázna szobrokban (1979); ez utóbbiban a dokumentumregény adta lehetőségekkel is élve. A Hideg napok mint a józan, a múlt bűneivel bátran szembenéző nemzeti önvizsgálat regénye, hamar kiérdemelte a „nemzetgyalázás” nem épp megtisztelő minősítését, akárcsak a német irodalomban Böll, Grass és Lenz hasonló indíttatású regényei. Holott a Hideg napok nem valamiféle nemzeti mazochizmus perverz terméke, hanem becsületes szembenézés a magyar csendőrség és hadsereg egyik leggyalázatosabb bűntettével, az 1942-es újvidéki vérengzéssel. „A nemzeti identitástudat zavarai - Cseres későbbi műveinek nézetéből - arra vezethetők vissza, hogy a történelmi múlt a maga lezáratlanságával alapjaiban veszélyezteti a túlélő nemzedékek önértelmezését, a nemzeti önértékelés viszont elképzelhetetlen valamely rendezett hagyománytudat híján.”"6' Ijesztően aktuális szavak ezek ma is. A regény főszereplői, a bűntett néhány - különböző rendű, rangú és rendfokozatú - résztvevője, a népbírósági tárgyalásra készülve, az eseményeket újra meg újra felidézve, eltöprenghet szabadság és felelősség morális dilemmáján, az erőszakszervezetnek szolgáló egyén szűkre szabott manőverezési lehetőségein, mindenekelőtt azonban saját közömbösségén, önzésén, önáltatásain, a felelősségtől szabadulni akaró önigazolásain. A Hideg napok művészi bravúrja éppen ez: nem mitizálja, nem absztrahálja a történelmet, hanem annak működését az egyes ember (minden egyes ember) kezébe helyezi. A feltáró irodalom egyik értékes, megkésett alkotása Székely János (1929-1992) A nyugati hadtest (1979)című, öt novellisztikus epizódból álló regénye, mely egy tizenöt éves erdélyi katonaiskolás kamasz háborús tapasztalatait, igazságkeresését és erkölcsi dilemmáit közreadva idézi fel a visszavonuló magyar seregek, egy tömeggyilkos SS-tiszt és mások lidércnyomásos háborús végnapjait. A hetvenes évek elejének egyik irodalmi szenzációja Kertész Ákos (1932) Makra c. regénye volt. A Makra olyan témára összpontosít, amelynek terepe csakis egy vérbeli gyorsregény lehet. Makra az identitását kereső ember prototípusa, a bátortalan, az élet sorsdöntő pillanataiban megfutamodó egzisztenciáé, aki megfuta- modásainak, ha úgy tetszik, gyávaságának konzekvenciáit levonva, negyvenévesen öngyilkos lesz. A regénypoétika felől nézve azonban Makra nagyon is erős figura, aki mágnesként vonzza magához a regény epizódjait, nem enged érvényesülni kitérőket vagy mellékszálakat. Amit Kertész Ákos a Makrában vállal, egy ellentmondásos személyiség sorsrajzát, lehet, hogy a realista nagyregény felől nézve kevésnek tűnik, ám ezt maradéktalanul megvalósítja. így lett a gyorsregény egyik művészileg sikerült darabja. Hernádi Gyula (1926-2005) legemlékezetesebb novellái és regényei egyén és hatalom ütközéseit ábrázolják a hatvanas évek magyar prózájában szokatlannak
