Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (27) A magyar epika formanyelvének megújulása (Duba Gyula, Dobos László, Sütő András, Bálint Tibor, Szabó Magda, Sarkadi Imre...)

Magyar líra és epika a 20. században (27)

ciációs technikával kidolgozott egyes szám első személyü elbeszéléséhez közelítvén, melynek kronológiája természetszerűen felbomlik.”"41

Sarkadi Imre (1921-1961) a korszak legtehetségesebb drámaírója (Oszlopos Simeon; Az elveszett paradicsom) és kitűnő novellista volt (Kőműves Kelemen; Pokolraszállás; A szökevény; A szatír bőre stb.). Kisregénye, A gyáva (1961), szerelmi háromszögtörténet a forradalom leverését követő, konszolidálódó Kádár-kor kulisz- szái között. Az öntudatos, fiatal, szemrevaló autószerelő és a férjezett polgárasszony viszonya rossz író tollán akár giccsbe is fulladhatna. Az asszony üresnek és unalmasnak tartja biztonságos polgári életét; a kalandot vállalja, az életmódjával való radikális szakítástól, a másféleképpen biztonságos, de mégis autentikus életet kínáló lehetőségtől azonban visszariad. Nincs bátorsága megfizetni a szabadság árát. Éva mesterien megformált alak, az autószerelő Szabó Pista viszont némileg idealizált, a szocialista „új ember” típusa, amely inkább az írói képzeletben létezett, semmint a valóságban. A gyáva didaktikus felhangoktól sem mentes erkölcsi példázat, a sémákat és sablonokat elkerülő szocreál kisregény, melynek kritikai éle a kispolgári életvitelt veszi célba. De inkább csak mérsékelt sikerrel. Mert mint Olasz Sándor írja: . .a pozitív hős Szabó Pista - minden vonzó tulajdonsága ellenére - csak a Kádár-korszak szürkeségét és látszólagos biztonságát tudja szerelmének ígérni”."5’

A hatvanas évek gyorsregényének mintadarabja Fejes Endre (1923) Rozsdatemetője, amely számtalan kiadást ért meg és sok idegen nyelvre lefordították. Fejes Endrét novellistaként ismerte meg az olvasóközönség, s maradandó műveket elsősorban ebben a műfajban alkotott. Mint Mándy Iván kisprózáinak, az ő novelláinak helyszíne is a külső Józsefváros kisegzisztenciáinak, lecsúszott vagy éppen vagány figuráinak világa, melyhez nagy empátiával, sok szeretettel, de Mándyénál kevesebb iróniával nyúl. Hatalmas sikerét a Rozsdatemető annak köszönhette, hogy Fejes a Hábetler család történetében a szocreál sablonjai és ideológiai blöffjei nélkül ábrázolta az állítólag szebb jövőt építő munkásosztály érzelmi sivárságát és szellemi nyomorúságát. Továbbá annak, hogy bár a téma a naturalista regény felé csábíthatta volna, Fejes a naturalista ábrázolás formakészletéhez csak ritkán nyúl, viszont eredményesen aknázza ki egyfelől a riportregény, másfelől a családregény adta poétikai lehetőségeket. Miközben a párt- és az állami propaganda a szocializmus sikeres építéséről papol, a Hábetler család (s ez a család egy népes embertípust testesít meg) mindebből semmit sem lát. Úgy éli a maga vegetatív, magánéleti konfliktusokkal jócskán megterhelt életét, mint a kommunista hatalomátvétel előtt. A Rozsdatemetőben Fejes a szocialista építőmunka mítoszát és a paradicsomba tartó munkásosztályról harsogott mítoszt rombolta le. Kitűnő jellemábrázoló, akinek a tipizálás és az egyénítés egyformán erőssége, s hogy a Rozsdatemető ma is élvezhető mű, éppen a regény mesterien egyénített figuráinak köszönhető. Ezen még az sem változtat, hogy mai elvárásainkkal szembesítve, az elbeszélői pozíció egysíkúnak tűnik, az író kommentárjai pedig nemegyszer moralizálónak.

A Rozsdatemetővel Fejes Endre a feltáró regény típusát honosította meg iro