Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Fónod Zoltán: Ady Endre és a Nyugat
Fonod Zoltán líteni, nem véletlen, hogy mai állásfoglalásainkban, szándékainkban, elképzeléseinkben már körvonalazódik a gyönyörű / gyötrelmes huszonegyedik század is, mely- az eddigiekhez hasonlóan, vagy még fokozottabban - helytállást, emberséget egyszerre követel. S ebben a műfajban az újabb századforduló irodalmának, újságírásának, gondolkozásának, szellemi életének egyaránt van mit tanulnia az előző évtizedek olyan jelentős kezdeményezéseiből, mely jövőben, haladásban, szociális igazságban és emberségben jelölte meg a célokat, olyan időszakban, amikor ezekről jóformán csak álmodni lehetett. Jómagam fél évszázaddal ezelőtt, egyetemistaként ismerkedtem a Nyugattal. Ady szimbolizmusa volt a szakdolgozatom témája, később a doktori disszertációmé is. Egy levélváltás során Fábry Zoltánt arra kértem, adjon néhány hasznos tanácsot, hogy megkímélhessem magam a mellékes „csatározásoktól”. A válasz egyértelmű volt: „Ez nagyon nehéz - írta Fábry 1957-ben. - És nem is jó: az a bizonyos a »c- satározás« kell. Mindenkinek magának kell rájönni az olvasmányok helyes megvá- logatására. Illetve: sok mellékes és feleslegesen át - ezek tudatában és tanulságaképp -jut el az ember a saját olvasmányforrásaihoz. Mennyi feleslegeset olvastam el, mennyi idő pocsékolódott, és mégis mindez haszonnal járt: amikor e csatango- lások és kiábrándulások után az ember egyszerre úgy érzi, hogy az új könyv: kinyilatkoztatás - akkor hazaérkezett, most már egyenesben van...” A bölcs tanács végén az üzenet: „Én a fiatalok helyén... nekiülnék a Nyugatnak... a Huszadik Századnak, a Korunknak... Ady prózai írásait ismeri?...” Ismerősként lapozgattam a Nyugat 1908-as hasonmás kiadását meg az eredeti példányokat is, hiszen Adyt a Nyugat nélkül elképzelni lehetetlen.' És beavatottként tettem mindezt, mert a „Szentlélek lovagjaként” - ahogy Ady nevezte az újságírókat - jó fél évszázada vállaltam - hihetetlen gyorsasággal változó - hétköznapjaink szolgálatát, a toll, a szó „fegyverével”... Ma már - a számítógépek, a világháló és a globalizálódó világ korszakában — néma tanú a Nyugat. Megérdemli azonban, hogy a könyvespolcok csendjéből időről időre leemeljük, s lapjain nyomon kövessük a magyar közgondolkodás alakulását, sodrásvonalait és villámcikázásait. Mert az elmúlt évtizedek társadalmi változásai bármennyire régivé zsugorították is ezt a világot, a jövőt szolgáló tanulságok, törekvések mégis levonhatók belőle. Legfőképpen az, hogyan kell irodalomban, közgondolkodásban, emberi tisztességgel, feltartóztathatatlanul kitűzött céljaink felé haladnunk.