Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Juhász Ferenc: Illyés Gyula pecsétviasz-színű sírkövén (vers)
Illyés Gyula pecsétviasz-színü sírkövén csontváz-óveg, újhalott rózsalilazöld hulla-szigor. S a napfény-márvány tengervízben, mint fehér vándorliliomok a világ-mélye tűzben halrajok rebbennek, örvénylenek, lobognak, mint viharszélben a dülöngélő falomb, csíkos, párducpettyes, tányérajkú, bohóc-selyemruhás halak a csöndben, mint a halotti színes látomás. És forr a halott, mint mosóvízbe dobott lúgkő forr a kristályrög, bugyborog, füstöl, szinte lángol és pezseg a halott, mint a szódavíz! Szívembe könny-kút nő, ibolyás szakadék, szívemben epe-íz. Ki ment meg engem a haláltól? Epe-íz! Nem eper-íz! Ó, herceghalmi béresek! hogy dolgoztam én köztetek! Ástam a cukorrépát, mint óriás fehér szivet gyökér-baj szú, fehér cukor-szív sár-téglát füzőtlen fekete magasszárú cipőben guggolva a végtelen földön, kotorva a földben, kesztyűtlenül akár a béresek, ástam a marharépát, a sárból szívvé nőt véreset, konyákig sárban túrva, nyögve és köddé lazulva. Ástam, kalapáltam korhadt, féreg-szivacsos, barna kráter-lukas föld-belseje fogat, rothadt, penészhabos, bajszos, szempillás halottat tömegsírban állva, kamasz-bün pokollá mállva. Vájtam körömmel, foggal: a fényborda-csillagokkal Csontváz-éj Mindenséget, legyőzve, ami éget. S ha ajándékot kaptam: savanyú zöld almába haraptam. O, herccghalmi béresek hányszor ültem ott köztetek
