Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Duba Gyula: Emlék és regény 2. A múlt - az értelmiségi lét esélye
Emlék és regény 2. genetikus örökségei, az ösztönbeli eredetű másság diszharmóniája, hatásukra mintha a világ is deformálódna. Az iró éli s egyben figyeli a történetet, mely irodalmi valóság képét ölti, regény történik meg életszerűen, a dráma spirituális értelemben folytatódik a lelkekben. Amikor a Férfi véletlen és vétlen gázolása miatt segítségre szorul, az Asszony azonnal társa a bajban, erősebb tőle, szinte meg- mentője lesz! Regényeim egyik része a falu létével, sorsának alakulásával foglalkozik és a magyar parasztság folyamatos és látványos elmúlásának a sodrát érzékeli, a városi ág az értelmiségivé válás, a szellemi és érzelmi kibontakozás metamorfózisát jeleníti meg, férfi és nő kapcsolatának esélyeit vizsgálja, mintegy kutatja és elemzi a szerelem és a családi kötelék fiziológiáját és lélektanát. Miközben az adott miliőre is ügyel. Megjeleníti azt a bonyolult, kettős világot, melyben mindketten hasadt tudattal és a múltjuk tragikus tapasztalataival vannak jelen. Ez pedig a fővárosi magyar valóság múltja, jelene, s némileg a jövője is! A történet az Álmodtak tengert /.,//. köteteiben folytatódik, fiatalságuk és összekerülésük története, s hogy mindketten áldozatai s egyben kedvezettjei sorsuknak. A történelem játékszerei, de a szerelem kegyeltjei, felemelő és erőt adó érzés a kölcsönös vonzódás tudata, boldogító felismerés, hogy gyönyörűen félelmetes együtt lenni-élni, kiszámíthatatlan s mégis biztonságot adó, mert a bizonyosságot egymásban találhatják meg. Igazából egyetemes és örök emberi élmény, közös tanulság, az életsorsok és a sajátos léthelyzet adják különösségét. Gál és Mária már nemcsak a testi szerelemben egyek, hanem lelki adottságaik is egymáshoz simulnak az egymásra utaltságban és annak a tudatában, hogy életük a másiktól (is) függ, történelmi és nyelvi élményeik harmonikusan kiegészítik egymást. S mindez abban a jellegzetes élettérben történik, amelyet a „csökkentett lehetőségek” valóságának nevezhetnénk. S közben - az író ösztönös és öntudatlan szándéka szerint - az életükről olyan kép alakul, amely - a mű 1992-93-ban íródott - centralizált és bürokratikus társadalomban telt el, ám ebben a rendszerben is humánus módon éltek! Az ember a legérzéketlenebb erők és körülmények közegében is képes emberien élni, mert önmaga akar maradni, a megpróbáltatásokat elviseli és mintegy „humanizálja” a sorscsapásokat, alkalmazkodik és tiszta marad, mindennapi lény s mementó egyben! Az irodalom a kor tragikumában megtalálja az életfeltételek méreteit, komikumában pedig a szabadság esélyeit, az Álmodtak tengert reális egyensúlyt mutat a kettő között, nem irányzatokat keres, hanem annak az alaphelyzetnek az igazságát, mely azt bizonyítja, hogy az ember mindent megél és túlél, amíg önmaga maradhat és embernek érzi magát! A Sólyomvadászatban (1994) a múlt szerkezetének egyik kegyetlen eleme idéződik fel, amely a rendszer önvédelmének hirdette magát. A biztonsági szolgálat minden állam törvényes és szükségszerű szejve, küldetése indokolt, munkája elfogadott, morális súlya a társadalom természetének a függvénye. Mindig a hatalom eszköze, de nem mindegy, milyen célokat követ! A múltban nyilvánosan és
