Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Duba Gyula: Emlék és regény 2. A múlt - az értelmiségi lét esélye
Duba Gyula kezdő írót a tények bűvölik, az egyéni stílushoz gyakorlat kell, a tudatos formakeresésé a jövő! Ezt teszi az egész irodalom, prózánk igyekezete a valóság bűvöletében önvallomásossá lesz, a tények feltárására, a megélt valóság megjelenítésére összpontosít. Aki kezdő író nem ezt teszi, alighanem az utánérzések irányába lép! Az elmondás és kibeszélés gyakorlata a jelen idő jegyében történik, de a múltak árnyai kísérik, az emlékek szerepe, az elmúlt idő megjelenítése, felidézése óhatatlanul meghatározóvá válik. A tudat értékmérője lesz s a képzelet inspirátora egyben, olyan értelemben, mintha az emlékek érzéki üzenete a jelen megítélésének az esélye lehetne! Korai elbeszéléseimben (Csillagtalan égen struccmadár, 1963) a múltidéző emlékezés mellett más megismerési törekvés is mutatkozik, amely aztán állandósul munkámban, nevezetesen az értelmiségivé válásnak, a kisebbségi értelmiségi lelkületnek és a kor intellektuális szellemisége kialakulásának a természete. Hétköznapian mondva: ahogy a feltörekvő falusi-vidéki fiatalból városlakó lesz! Igényesebben fogalmazva: ahogyan a hagyományos paraszti mentálitás alapjaira intellektuális kultúra épül! Folytatva a megközelítést: ahogy a fizikai munka élménye szellemi méreteket ölt és a természetes lét kulturális és spirituális jegyekkel gazdagodik. Akkori irodalmunkban számos jegyét találjuk ennek a minőségi és életformái metamorfózisnak. Mondhatnám: íróként küzdöttünk vele és érte! Az életben megvalósítottuk és műveinkben az értelmét kerestük. Vizsgáltuk, mi történik velünk. Novelláim - a Tükrök, Sírás az udvaron, Csillagtalan égen struccmadár - a metamorfózis formáit keresik, más elbeszélések - Menekülők, A vénlány, Idegen szem - a múltban kutatják gyökereit. Alighanem az eredményektől is fontosabb az igyekezet: a gyökerek keresése! Nyilvánvaló volt, hogy ez nem a hagyományos irodalmi érdeklődés a föld népe, a paraszt iránt, megértő adomázás és jólelkű hőskeresés, a tősgyökeresség témájának a kerülgetése, hanem mindenekelőtt rokonvizsgálat és önfeltárás, a felvidéki magyar faluközösség felfedezése, egyértelmű paraszti önfeltárás, szinte viviszekciós sebészkedés, már-már élveboncolás. A falu és a paraszti létforma történelmi sorsának elemzésével kezdődik, a létnek és a végzetnek a tanulmányozásával folytatódott, kiterjedt a történelem felidézésére is, mely történelem a mi tájainkon sosem volt kegyelmes. Az Idegen szem című kisregényem, bár nem kiérlelt munka, talán azért lehet számottevő mégis, mert a nyers életvalóságot erős irodalmi fogással vizsgálja, az „idegen szem” tudathasadásos látomásszerűségét viszi a történetbe, melynek révén a kor alapvető drámája zajlik, múlt és jelen erői csapnak össze, és a megoldhatatlan ellentmondásban ösz- szeomlik az ember! A parasztiélek hasadozik, a gazdaszellem alapjaiban megrendült, kegyetlen új valóság kerekedik fölébe. A nyomon követett „értelmiségit” formáló válság tünetei a Delfinek (1966) novelláiban írói látássá, életérzést tükröző lelkületté szerveződnek. Az Elmegy a fiatalúr, A sánta nyúl, Valaki kopogott az ablakon, Oznyomon című munkák ennek a fiatal magyar értelmiséginek a lélektanát firtatják, múltjában keresi önmagát, mert jelenében nem találja meg! Az írói fi
